Turisztikai falu a tét
Nem újak a kérdések, amelyekre utóbbi riportunkban is választ találhatott az olvasó. Bikfava Sepsi vidék látnivalókban gazdag települése, az udvarházak valóban az épített örökség értékei, s a lakosság, de a kúriatulajdonosok is tudják, hogy ezek tetemes része műemlék. A település felett emelkedő Bodzai-hegyek nemcsak a természeti és tájképi értékeket őrzik, hanem még a régészek számára is jobbára ismeretlen ősi romokat (Csigavár, Barabás- és Törökvár), jelzett turistaösvényein könnyen eljuthat bárki az említett hegység szívébe. Bikfalva szomszéd települései, a községközpont Uzon, Lisznyó, Szentiván­laborfalva és Sepsimagyarós egy kisrégió tárgyi és szellemi örökségét kínálja az ideérkezőnek, mi több, a felsorolt települések mindenikéről született falufüzet is. A felelet a kérdésekre fellelhető a települések honlapjain, valamint az ott működő vendéglátó-ipari egységek, panziók ajánlataiban, hiszen a megyei és a helyi önkormányzatnak, a helybeli református egyházközségnek és egyesületnek is szándéka, hogy a település méltán viselhesse nemcsak a turisztikai falu címet, hanem kiérdemelje a világörökségi rangot is. A feladat nem könnyű. Annak, hogy majdan a világörökség része lehessen, több olyan feltétele van, amely anyagiakat követel, s egy sor törvényes előírás és központi jóváhagyás megszerzését. Nem lesz egyszerű kivitelezni, de nem kétséges, hogy a kezdeményezés útjára lépett a település. Ráduly István köz­ségi elöljáró elmondta, csak idő kérdése volt, hogy kihelyezzék a település bejárataihoz a Turisztikai falu jelzőtáblát, hiszen immár ez valóság.

Az út, amelyen menni kell
A községi önkormányzat olyan településrendezési tervet készíttetett, amely védi Bikfalva épített örökségét. A bukaresti fejlesztési minisztériumtól kérte annak jóváhagyását, hogy a helyi feltételek szerves részei lehessenek az általános területrendezési tervnek. Arra törekszenek, hogy ne romosodjék, sőt, javuljon Bikfalva tájképi arculata. Vannak ugyanis még jócskán veszélyeztetett épületek, ám az ingatlanpiacon nőtt az érdeklődés a felújítható udvarházak iránt. A nemzeti örökség programhoz már régebb elkészítették a szakemberek a falu értékleltárát.
– Mit tehet a községi önkormányzat ebben az esztendőben is a jelenlegi és a távlati célok megvalósításáért? – kérdeztük a polgármestert.
– Közel fél évtizede megkezdett pályázatunk valósult meg – felelte örömmel. – A Nemzeti Beruházási Társaság elfogadta a bikfalvi kultúrotthon átépítésének tervét, ami majdani világörökséggé fejlesztésének egyik fontos láncszeme lesz, annál is inkább, mert homlokfalán látható Bikfalvi Kóréh Zsigmond (1761–1793) festő, rézkarcoló, műfordító és Bikfalvi Falka Sámuel (1766–1825) betűmetsző, nyomdatechnikai újító, térképkészítő emléktáblája. Az épület homlokzata tehát érintetlen marad, hátsó, udvar felőli részét bővítjük, s tetőterében pedig vendégszobákat alakítunk ki. Múlt héten személyesen adtuk át Bukarestben a községi tanács határozatát, miszerint biztosítani tudjuk a kivitelezéséhez szükséges önrészt. Je­lenleg ebben az épületben működik a kultúrotthon, az igen hasznos kulturális és hagyományőrző tevékenységéről ismert Bik­makk Kulturális Egyesület, s székhelye az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesületnek is. Ez évi programtervezetéről Péter Alpár képzőművészt és feleségét, Várallyai Rékát, egyesületi vezetőket és helybeli lakosokat kérdeztük. El­mondták, tevékenységüknek két fő irányvonala van: a faluképvédelem és olyan művészettörténeti jellegű szakmai kutatások és rendezvények, amelyek tematikája elsődlegesen Bikfalvához köt­hető. Kézművesvásáro­kat szer­veznek (mesterségek nagy­vására, karácsonyi kézművesvásár, bikfalvi kincses-vásár), előadásokat (a budapesti Iharos kézműves-egyesület tagjaival a népi mesterségekről, ösztöndíjasok előadásai a különböző székelyföldi népi mesterségekről bemutatóval), mai továbbélésüket bemutató kiállításokat, együttműködnek kutatói programokban, és szakmai segítséget is nyújtanak. Az egyesület égisze alatt dolgozik a Nap Műhely, amelynek egyik alkotásával a zalánpataki fürdőkaláka alkalmával is találkozhattunk. Itt kaphat helyet a tájhoz kötődő kortárs művészeti események szervezése, olyanoké, amelyek a helyi természeti, kulturális adottságokra épülnek. Ezek révén integrálódhatna a régió egy nemzetközi művészeti folyamatba, és egyre több és nevesebb külföldi alkotót, művészettörténészt lehetne a térség számára haszonnal vendégül látni. Idén is több rendezvényt, kiállítást, nemzetközi work­shopot terveznek.
– Tekintettel arra, hogy Bikfalván sok olyan lelkes személy él, aki szívesen tenne a település fejlesztéséért, jó volna alakítani egy Bikfalváért nevet viselő csoportot, amely alegységként működhetne egyesületünkön belül.

Élő műemlékvédelem
Új cserépfödém borítja a helybeli műemlék református templomot és a harangtornyot, ezt a munkálatot jobbára önerőből végezte az egyházköz­ség, de támogatta a megyei tanács is. Sánta Imre, a 300 lelket pásztoroló lelkész reménykedik, hogy a folytatásra is lesz alkalom. Ha az anyagiak összejönnek, a templom belső és külső javítása-rende­zése kö­vetkezik, mert idegen­forgalmi célpont ként szerves része a település épített örökségének.
– Egyházi források szerint – tallózunk a lelkész leírásából – a tornyos templomvár 1450–1501 között épült. Román kori templomhajóját és szentélyét még a 15. században lebontották, gótikus stílusban alakították át. 1863-ban újat építettek a gótikus templom helyébe, mert a régi szűkösnek bizonyult. A várfal és a védőtorony megmaradt. A templomot azóta négy alkalommal javították. Orgonakarzata félköríves árkádon nyugszik, orgonáját Ko­lonits István építette 1861-ben. Kehely alakú szószéke kőből készült. Régi toronysisakja helyett az 1934-ben Debreczeni László által tervezett kupola áll. A templomot körülölelő egykori várfal egy szakasza régi idők tanúja. Tor­nyában egy 1640-ben készült műkincs értékű harang szól, Johannes Neidel öntőmester munkája. Ezen található az első olyan harangfelirat Három­széken, amelyen a szokásos latin nyelvű körirat mellett megjelenik a magyar is. Az épületegyüttes értékét növeli az előterében levő temető és kőtár, amely több negyvennyolcas szabadságharcos és jeles helyi személyiség síremléke révén valóságos emlékhely.

Itthoni gondok
Keresik a pénzalapot a műemlékek lajstromán szereplő bikfalvi iskola épületének mentési munkálataira. Az uzoni központi iskola vezetősége, Szabó Margit igazgató elküldte helyzetjelentését-igényeit minden erre illetékes felső fórumhoz. Ez is része a védeni való épített örökségnek, hiszen egyike annak a 400 népiskolának, amelyet az akkori magyar állam épített az 1896-ban tartott millenáris ünnepségek tiszteletére, miként jelzi azt az épület homlokfalán egy emléktábla is.
Az önkormányzat használt kockakövet vásárolt – tudtuk meg – , ezzel borítja, szépíti majd azt a három keskeny falusi utcát, amelyek a település felső részét, a műemlék templom környékét összekötik a főutcával, a műúttal. Ez is egy lépés lesz a falu rusztikus arculatának újjáalakításában. Bikfalva jövőjét illetően mindez azért csak távlati cél, mert még alakulóban az egyik legfontosabb kitét: a falu infrastruktúrájának befejezése. Megépült a szennyvízhálózat, amely közös a szomszédos Lisz­nyóéval, s ebben az évben megkezdik a családi házak fővezetékre csatlakoztatását. A két település ivóvízzel való ellátásáért most folynak a tárgyalások a megyei közüzemekkel. A  községvezetés meg­vásárolta a vízvezetékcsöveket, saját erőgépekkel is rendelkezik, s arra keresik a megoldást a megyei szakvállalattal, hogy a vizet eljuttassák Bikfalvára és Lisznyóba is.
A bikfalvi nép gondjai szerteágazóbbak. Panasz mindig van. Nehéz a megélhetés – mondják. A munkahelyek hiánya állandó aggodalommal tölti el a fiatalokat, egyre több a vadak okozta kár. „Nem válogat az éhes horda, a vaddisznók kitúrják az elvetett magkrumplit, a kaszálók gyepét, a legelőket is. Megtörténik, hogy a villanypásztor ellenére is bejutnak a földekre. Tavaly a  kukoricaföldemet dézsmálták meg, s az ott maradt kukoricacsövek miatt most a kikelt őszi búzát is kitúrták, újra kellett vetni, tetemes a kár – panaszolja Zoltáni Gábor termelő. – Az iratcsomókat leadtuk a faluházára, néhány esetben meg is térítette a kárt a szentgyörgyi vadásztatócég, de sajnos jómagam például eddig még nem tudtam velük elfogadható egyez­ségre jutni. Vannak olyan falusfeleim, akik be sem jelentették a kárt, nem remélik, hogy megtérítik.”
– Megyénk más területein panasz van a fegyelmezetlen legeltetésre. Itt mi a helyzet? – kérdeztük.
– Itt azért nincs baj, mert tehéncsordája sincs a falunak! – feleli Zoltáni. – Néhányunk, akik több állattal rendelkezünk, megoldjuk a legeltetést egyénileg, ami pedig a juhokat illeti, azok ugyan még a mezőn vannak, de szót tudtunk érteni a pásztorokkal, s hamarosan felmegy a sereg a hegyekbe.