lnformatizálják a választási rendszert

2015. május 11., hétfő, Közélet

A választási reform része a teljes rendszer informatizálása is, és ezt már jövőben, az önkormányzati voksolásra bevezetnék – tájékoztatott Márton Árpád, az új választási törvények kidolgozásáért felelős bizottság RMDSZ-es tagja.

A választások lebonyolításával kapcsolatos újdonságként elmondta, a rendszer informatizálása azt jelenti, hogy a választói névjegyzék bekerül egy egységes számítógépes regiszterbe, amelyet a Különleges Távközlési Szolgálat működtet majd.
Az állampolgár egy alkalmazás segítségével otthoni gépén ellenőrizheti, hol, melyik körzetben szavazhat, és a voksolás napján az adott helyen egy leolvasó rögzíti személyazonossági igazolványa alsó két sorát, az országos rendszer azonnal megállapítja, hogy voksolt-e már máshol és azt is, leadhatja-e helyben szavazatát. Ugyanakkor azt is azonnal rögzíti a rendszer, hogy már szavazott – magyarázta Márton Árpád. A kezdeményezők azt remélik, az informatizált rendszer csökkenti majd a csalás, a többszöri szavazás lehetőségét, csakhogy az egészségügyi kártyák kapcsán kialakult cirkusz miatt kérdéses, képes lesz-e Románia működőképes rendszert létrehozni, hisz ebben az esetben nem néhány ezer adatot kell másodpercenként rögzíteni, hanem több tízezren is voksolhatnak ugyanabban a pillanatban az ország különböző pontjain. Márton Árpád igen szkeptikus, nem bízik benne, hogy eredményes lesz az önkormányzati választási főpróba. Kiemelte azonban, hogy a törvény arról is rendelkezik, ilyen esetben az eddig megszokott módon folytatódik a szavazás.
A választási rendszert a világ számos országában informatizálták már, nemcsak a csalások kiküszöbölésében segít, de lehetővé teszi a sokkal gyorsabb adatfeldolgozást, és hamarabb elérhetőek a végleges eredmények is.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 712
szavazógép
2015-05-09: Közélet - :

Törvényszék elé állítják a korrupt rendőrt

Korrupció és közokirat-hamisítás vádjával törvényszék elé állítják a gépkocsi-vezetői jogosítványokat és forgalmi engedélyeket kiállító Kovászna megyei hivatal egyik mun­katársát.
2015-05-11: Közélet - Farcádi Botond:

Megmozdult Sepsiszentgyörgy

Magyar, román, német és angol feliratú táblákat emelt a magasba az erdők védelmében szervezett tüntetés mintegy ezer résztvevője szombat este Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt, az esemény szónokok által is megfogalmazott legfőbb üzenete pedig az volt: véget kell vetni a felelőtlen, törvénytelen erdőirtásnak, le kell állítani a Réty határában megtelepedett Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem működését.