Teremlabdarúgás, I. ligaKorán véget ért szezon...

2015. május 11., hétfő, Sport

Ha őszinték akarunk lenni, elmondhatjuk, hogy a 2014–2015-ös bajnoki évben időnap előtt véget ért a Sepsi FC szezonja. Nem ehhez voltunk hozzászokva mi, újságírók, a sepsiszentgyörgyi szurkolók, de biztosan a csapatnál is okozott némi fejfájást a rájátszásbeli korai búcsú.

  • Fotó: Szigyártó Szabolcs
    Fotó: Szigyártó Szabolcs
  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Egy szó mint száz, felemásra sikeredett az idény, de bízzunk abban, hogy a következő már jobb lesz. Az őszi idény alatt gyengébben teljesítettek a szentgyörgyiek, tavasszal már jobban ment a csapat, de sajnos, ez sem volt elég a remek szerepléshez. Lássuk, kik lőtték idén a zöld-fehérek góljait: Mario Duque 13, Adrian Pânzaru, Cristian Cardenas, Antonio Rivera 10–10, Máté József 6, Cornel Ţicalo 4, Kanyó Szilárd 3, Bujdosó Lóránt, Sütő Ákos 2–2. Mint ismeretes, nemrégiben zajlottak a bajnoki elődöntők, a Marosvásár­helyi City’US kettős győzelemmel jutott túl a címvédő Déván, az FK Székelyudvarhelynek pedig három meccs kellett Călăraşi megveréséhez. A döntőt tehát a City’US és az FK játssza, és mi idén, sajnos, a tévé képernyője előtt izgulhatunk csak.
Idén a zöld-fehérek két küzdelemsorozatban voltak érdekeltek, hiszen az élvonalbeli pontvadászat mellett a sepsiszentgyörgyi gárda az ifjúsági bajnokságban is indított csapatot. Ez, sajnos, nem mindig kapott elég publicitást, így elmondhatjuk, hogy a Sepsi FC mellett a Marosvásárhelyi City’US, az FK Székelyudvarhely és a Segesvári Pro-Tineret harcolt az első bajnoki címért. Csapatunk a harmadik helyen zárta a pontvadászatot, és a kétszer oda-vissza alapon lebonyolított küzdelemsorozat döntőjét az udvarhelyi és a vásárhelyi együttes játssza.
Tizenkét forduló után így nézett ki a rangsor:
1. Marosvásárhelyi City’US    9    1      2    74–47    28
2. FK Székelyudvarhely    9    1      2    70–41    28
3. Sepsi FC    3    1      8    33–48    10
4. Segesvári Pro-Tineret    1    1    10    26–67      4
A Szent György Napok alkalmával találkoztunk Farkas Attilával, a Sepsi FC edzőjével, akit arról faggattunk, hogy milyennek látta ő az egy hónapja véget ért szezont. Arra a kérdésünkre, hogy mit tartogat a közeljövő a csapat számára, a tréner az alábbiakat válaszolta: – A jövőről, sajnos, egy­előre nem sokat tudok mondani, pillanatnyilag túl korai a következő szezonról beszélni... Várjuk a híreket, és találkozunk ősszel!
– A szentgyörgyi futsalszurkolók nem ahhoz vannak szokva, hogy április közepén véget ér kedvenc csapatuk szezonja, s a zöld-fehérek nem játszanak legalább egy döntőt. Egy szó mint száz: az elmúlt idényekhez képest idén rosszabbra sikeredett a bajnokság. Ez hogyan látszott a kispadról?
– Teljesen egyetértek ezzel, hiszen sem a csapat, sem a nézőközönség, sem a város nincs ehhez hozzászokva. Az elmúlt években mindig ott voltunk a legjobb négy között, döntőt, döntőket játszottunk... Sajnos, ebben a szezonban még a szerencse is elpártol tőlünk mind a Román Kupában, mind a bajnokság rájátszásában. Az odavágók alatt egy kicsit rosszul ment nekünk, de még így is a tíz mérkőzésből öt meccset sikerült megnyernünk, hármat veszítettünk el, és volt két döntetlenünk is. A visszavágókra már összeért a csapat, és teljes mértékben elégedett voltam a teljesítményünkkel. Azt kell mondanom, fantasztikus volt a bajnokság második fele számunkra, a visszavágó sorozatot pedig mi nyertük meg. Így tízből nyolc találkozón győzedelmeskedtünk, volt egy döntetlenünk Călăraşi-on, ahol a házigazdák mellett a bírók sem engedték, hogy nyerjünk, és mindössze egy meccset veszítettünk el Szé­kelyudvarhely ellen, azt is idegenben. Az őszi és a tavaszi idény teljesítménye jól mutatja, hogy nehéz minden évben a nulláról kezdeni a csapatépítést: idő kell az új játékosok összeszokásához, a csapat karakterének kialakulásához. Az odavágók alatt döcögtünk, viszont sok munkával a vissza­vágók folyamán már jól mentünk. A közeljövőbben több figyelmet, nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy a bajnoki idényt ne a nulláról kezdjük! A szentgyörgyi futsal eddigi történelmében nem sikerült még össze­hoznunk ilyen visszavágó sorozatot: nyertünk a címvédő Déva, a bajnoki ezüstérmes Marosvásárhelyi City’US, illetve legfőbb ellenlábasunk, a Galaci United ellen, továbbá hoztuk a kötelező meccseket. Az alapszakasz utolsó fordulójában alakult ki a végső rangsor, s a Galaci United–Maros­vásárhelyi City’US meccsen marosi szurkolók voltunk, hiszen annak a mérkőzésnek a végeredményétől függött, negyedikek vagy ötödikek leszünk. Sajnos, a City’US kikapott Galacon, s az ötödik helyen zártuk az alapszakaszt, és velük játszottunk a negyeddöntőkben. Mástól függtünk, és ez nem nagyon vigasztal engem, hiszen egy ponttal maradtunk le a harmadik és a negyedik helyről... Ha ősszel hazai környezetben nem kapunk ki Resicabányától, akkor az alapszakasz végén megvan a dobogó, és talán minden másképpen alakul. Az a mérkőzés egész idényben kísért minket, s tudtuk, előbb vagy utóbb visszaüt...
– Román Kupa?
– Sajnos, a Román Kupában sem volt szerencsénk, hiszen a második körben az FK Székelyudvarhellyel kerültünk össze, és túl hamar kiestünk.
– Mi volt a Sepsi FC gyenge pontja ebben a szezonban? A rosszabb szerepléshez az is hozzájárult, hogy az idény kezdése előtt sérülés miatt elvesztettük az első számú kapusunkat?
– Grigoraş elvesztése nagy érvágás volt számunkra, hiszen kapusunk az első bajnoki előtt autóbalesetet szenvedett. Szerintem ez volt a legnagyobb gondunk, és egy kapussal nem tudtunk nekivágni a szezonnak. Rövid idő alatt kellett új hálóőrt szereznünk, s végül egy spanyol kapusra esett a választásunk, aki szerintem helytállt. Sajnos, nem váltak be a téli szünetben leigazolt játékosok... Arra számítottunk, hogy segíteni fognak a csapaton, ám engem nem győztek meg, nem tettek semmi pluszt a játékukhoz.
– Ez maga után vonja a következő kérdést... Játékosai közül kivel van megelégedve és kivel nem?
– Azt kell mondanom, hogy a játékosaim nagy részével meg vagyok elégedve. Úgy érzem, az első sor legtöbbször hozta azt, amit elvártam tőle, és ahogy korábban is említettem, az utolsó két leigazolásunkkal nem voltam megelégedve. Sokkal többet vártam tőlük, s abban reménykedtünk, hogy játéktudásunk dob egyet a csapaton. Mindenki keményen dolgozott, így sikerült nagyon jó tavaszi idényt összehoznunk.
– Melyik volt a szezon legjobb és legrosszabb meccse?
– Taktikai szempontból a Déva elleni hazai mérkőzés volt a legjobb, hiszen akkor úgy tapasztaltam, hogy csapatom nagyon fegyelmezetten játszott, és azt éreztem, a fiúk már hosszú évek óta futsaloznak együtt. Továbbá ott van a Sepsi FC–FK Székelyudvarhely meccs, amelyen az utolsó nyolc percben fordítottunk meg egy majdnem elvesztett összecsapást. Harminckét percig úgy tűnt, a pályán sem vagyunk, a véghajrában azonban már szárnyaltunk. A találkozó utáni első edzésen meg is kérdeztem a fiúkat, hogy mi történt akkor velük, és azt mondták, a nézők adtak szárnyat nekik. Már csak nyolc perc volt hátra a mérkőzésből, lehoztam a kapusunkat, és máris gólt lőttünk. Majd jött a következő találat, s kevéssel később újból zörgött az udvarhelyi háló, zúgott a csarnok, a nézők felállva buzdították a csapatot, és onnan már nem volt visszaút. A fiúk elfelejtették a fáradságot, és az utolsó pillanatig harcoltak. A leg­rosszabb meccsünk mindenféleképpen a Resicabányával szembeni vereségünk volt. Ebbe az elvesztett mérkőzésbe nem tudok belenyugodni, és megbocsáthatatlan számunkra az a kudarc. A fiúk egy picit lenézték az ellenfelet, és meg volt az eredménye. A rájátszás első körében itthon játszottunk a Marosvásárhelyi City’US-szal, és akkor mintha ránk dobták volna az átkot. Az edzéseken megsérült Cardenas, majd Rivera, Pânzaru és az egyik frissen leigazolt játékosunk... Az első meccsen a védekezésre fektettünk nagy hangsúlyt, mindkét csapat nagyon taktikusan játszott, de két egyéni hibánk eldöntötte a mérkőzést. Attól a találkozótól többet vártam, számomra ez volt az idény második legrosszabb meccse. A vásárhelyi visszavágón küzdöttünk, de erőnkből nem futotta többre. Jól kezdtük a mérkőzést, több kihagyott helyzetünk is volt, majd kétgólos hátrányban lehoztam a kapust, de nem jött be a rizikós taktikám.
– Beszéljünk egy picit a KSE elleni rangadókról...
– A kézdivásárhelyi csapat elleni meccseket állandóan komolyan vesszük, nagy a rivalizálás a két együttes között, ezért tartunk is tőlük, hiszen a felső-háromszékiek mindig nagyon ambiciózusan játszanak velünk szemben. Örökké nehéz meccset játszunk a KSE ellen. Az odavágóban három spanyol segített a kézdivásárhelyi csapaton, az első félidő gól nélkül ért véget, ám mi győztünk. A visszavágóra már egy spanyol tréner ült a KSE kispadján, aki okozott egy kis meglepést nekünk, de akkor is mi győzedelmeskedtünk.
– A Sepsi FC ebben az idényben az ifjúsági bajnokságban is érdekelt volt. Megérte oda benevezni?
– Mindenféleképpen igen, hiszen fiatal játékosaink itt kaptak több játéklehetőséget. Ennek eredménye is volt, hiszen Kanyó Szilárdot behívták az ifi válogatottba. Nemrégiben arról értesültünk, hogy a nemzeti csapat következő edzőtáborában további két ifi labdarúgónk is lehetőséget kap. Ezzel a csapattal az volt az elsődleges célunk, hogy felneveljünk egy-két játékost a felnőttegyüttesbe. Négycsapatos volt ez a küzdelemsorozat, mellettünk Segesvár, Székelyudvarhely és Marosvásárhely küzdött a bajnoki címért. Mi harmadikok lettünk, még úgy is, hogy minden mérkőzésre nem tudtunk összegyűlni, hiszen a fiúk iskolába járnak, de amikor összeállt a csapat, mindenkit megszorongattunk, sőt, idegenben nyertünk az udvarhelyiek ellen. Ha őszinte akarok lenni, el kell mondanom, hogy több fiatal jelentkezésére számítottam! Ennek ellenére nem adjuk fel ezt a tervet, továbbra is várjuk az ifjúsági korosztályú játékosok jelentkezést!
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2015-05-11: Sport - :

Egy dobogós helyezés (Birkózás)

Két sepsiszentgyörgyi sportoló – Incze Kriszta (ifi I.) és Orbán Norbert (ifi II.) – vett részt az elmúlt hét végén a Bukarestben megtartott ifjúsági birkózók Román Nem­zetközi Tornáján.
2015-05-11: Sport - Tibodi Ferenc:

Sepsi OSK–FK Csíkszereda 0–0 (Labdarúgás, III. liga)

Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Mintegy 600 néző. Vezette: Ovidiu Robu (Popeşti Leordeni). Sepsi OSK: Nagy–Răduţoiu, Suciu, Dénes, Damian, Stângă, Jakab, Molnár (Mitra, 31.), Kis (Mihai, 86.), Fülöp (Veress, 72.), Coman. FK Csíkszereda: Husar–Majzik, Székely, Lőrincz, Kicsi (Czimbalmos, 65.), Tankó, Ilyés (Györgyi, 69.), Csürös, Gergely (Szőcs, 64.), Bajkó, Fodor (Tóth, 77.). Sárga lap: Jakab (76.), Damian (77.), illetve Gergely (49.), Györgyi (65.), Szőcs (66.). Kapura rúgás: 16–2 (a kapu területére: 7–1). Szöglet: 6–2. Szabálytalanság: 18–12. Les: 3–3.