Erdélyi és magyarországi bábosok találkoznak Csíkszeredában a harmadik alkalommal megrendezett gyermek- és ifjúsági színházi találkozón – közölték a szervezők. A Csíki Játékszín és a Kortina Egyesület által szervezett rendezvény május 26. és 31. között zajlik magyarországi, valamint erdélyi magyar és román bábtársulatok részvételével.
Három magyarországi és öt erdélyi társulat lép fel hat nap alatt. Összesen tizenegy produkció lesz látható huszonegy előadáson. A fesztivál célközönsége az óvodások, kisiskolások és kamaszok, valamint szüleik. A családoknak szabadtéri előadást és színházlátogatást, a tipegőknek pedig első színházi élményt kínálnak a szervezők. A fesztivál első és utolsó napján az esti előadásra nemcsak tinédzsereket, hanem felnőtteket is várnak.
Budapestről a Bárka Színház, a Budapest Bábszínház, a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság, Erdélyből a szatmárnémeti Brighella Bábszínház, a nagyváradi Liliput Társulat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a brassói Arlechino Gyermekszínház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a házigazda Csíki Játékszín vesz részt.
A fesztiválon Gimesi Dóra dramaturg a meseadaptációról és a mesedramaturgiáról tart előadást, és bemutatják a győri Vaskakas Bábszínház kiadványsorozatát. A fesztivál ideje alatt a Kerekasztal Színházi és Nevelési Központtól Hajós Zsuzsa és Nyári Arnold tart szakmai tréninget színészeknek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak színházi nevelés témában.