Kiutasítottak a Moldovai Köztársaságból egy, a Romániával való egyesülést népszerűsítő romániai aktivistát – jelentette tegnap az Agerpres hírügynökség.
George Simiont, az Acţiunea 2012 nevű szervezet vezetőjét szerdán tartóztatták fel Kisinyovban a moldovai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat ügynökei, majd a román határig kísérték, és öt évre kitiltották Moldovából.
A bukaresti külügyminisztérium szerint a moldovai román külképviselet felvette a kapcsolatot az ottani hatóságokkal és Simionnal is, hogy szükség esetén segítséget nyújthasson számára, de a kiutasított állampolgár erre nem tartott igényt. A bukaresti külügyminisztérium nem kommentálta a kiutasítást, csak annyit közölt, hogy figyelemmel kíséri az esetet. A kisinyovi belügyminisztérium közleményben leszögezte, hogy a moldovai törvények értelmében a hatóságoknak joguk van nemkívánatossá nyilvánítani és kiutasítani az országból minden olyan külföldit, aki a nemzetbiztonságot veszélyezteti. Az Acţiunea 2012 nagyszabású egyesüléspárti felvonulást hirdetett szombatra Kisinyovba.