Erdélyi párt létrehozásának gondolata merült fel az Erdélyi Demokrata Liga (Liga Transilvania Democrată) Kolozsváron tartott rendkívüli közgyűlésén, mely során a szervezet új elnökséget választott, és meghatározta az elkövetkező időszak teendőit.
Tudor Duicát, az egyesület leköszönő elnökét új elnök váltja Lucian Constantin személyében, az igazgatótanács tagjai Cristian Lucaci, Tókos Levente, Vincze Zoltán és Bakk Miklós lettek. A közgyűlés elhatározta a transzszilvanista szervezetek hálózatának bővítését és konferencia megszervezését Gyulafehérváron. A párttörvény módosítása kapcsán felmerült egy transzszilvanista párt bejegyzésének lehetősége is, annál is inkább, hogy a nagy román pártok már tervezik erdélyi szatellit pártjaik bejegyzését, kihasználva a transzszilvanista mozgalmak által felépített ideológiai keretet.
Mint ismert, az Erdélyi Demokrata Liga tavaly márciusban alakult, fő szerveződési elve, hogy „nemzetiségi hovatartozástól függetlenül fejezze ki az erdélyiek félelmeit, frusztrációit és közös kívánságait”. Megfogalmazásuk szerint a transzszilvanizmus az Erdélyben élő „őshonos románoknak, magyaroknak és németeknek, továbbá e történelmi térség más etnikai közösségeinek, kisebbségeinek a sajátos regionalizmusa, amelyet immár nem fojthatnak el a központosító törekvések, és amely elismeri és támogatja a különböző önazonosságok sokszínűségét, változatosságát”. Transzszilvanizmusuk elismeri Románia többi történelmi régiójának is az önazonossághoz való jogát, és a példaértékű európai modellekre való hivatkozással az egész ország számára mutat fel jogi, közigazgatási, gazdasági és közpolitikai megoldást.