Amikor én nagy voltam – kezdte Kobak a mesét –, olyan bátor voltam, hogy mikor szembejött egy oroszlán, ráförmedtem:
– Mutasd a körmeidet, nem koszosak? És a füledet megmostad reggel? – És ha tiszta volt a füle meg a körme, nem lőttem le, és ketrecbe se zártam. Akkor az oroszlán örömében elénekelte a lánc-lánceszterláncot, aztán elment a kenyeresboltba, sorba állt kifliért, és a felét nekem adta.
Amikor én nagy voltam, akkor mindent tudtam csinálni, kenyeret sütni, házat építeni, korcsolyázni, mozdonyt vezetni, villanyt szerelni és zongorázni, és olyan gépet is tudtam építeni, ami házat épít.
Hétfőn megépítettem a házépítő-gépet, kedden a házépítő-gép megépítette nekem a házat, szerdán beszereltem a házba a villanyt, csütörtökön felmentem a lifttel a napba, de ott megsütöttem a talpamat, pénteken leereszkedtem a holdba, de ott hideg volt, akkor fogtam magam, fölmentem a lépcsőn, és szombaton kenyeret sütöttem vasárnapra, vasárnap pedig elmentem vonatozni. Egyszerre három vonatot vezettem, mégse ütköztem össze.
Amikor én nagy voltam, átláttam a falon, de még a vason is, mint a Télapó, és kitaláltam, hogy mit gondolnak az emberek. És kitaláltam, hogy mit mondanak, ha idegenül beszélnek. És le tudtam rajzolni, hogy milyen leszek, mikor kicsi leszek.
Amikor én nagy voltam, Télapó voltam, és szánkóra ültem, de az olyan szánkó volt, hogy hátul hozzá volt kötve a világ minden szánkója, így siklottam hóországon, jégországon át, és amikor megérkeztem, minden gyerek megismerte a maga szánkóját. Akkor minden gyerek felült a szánkójára, és szájharmonikázott. A legelső gyerek a legmélyebb hangon szájharmonikázott, a legutolsó a legmagasabb hangon. Mikor jól kiszánkáztuk magunkat, akkor mindenki épített egy hóembert sárgarépa-orral.
Akkor azt mondtam:
– Aki megeszi a sárgarépát, szépen fog fütyülni! – Erre minden gyerek megette a sárgarépáját, és akkorát fütyültünk, hogy hasra estek a hóemberek.
Amikor én nagy voltam, olyan nagy voltam, hogy a fejemet bevertem a napba, és felhőt ettem reggelire. Mikor először kitátottam a szájamat, akkora felhőt haraptam, mint a házunk, mikor másodszor kitátottam, akkorát, mint a város, és mikor harmadszor kitátottam, minden felhőt bekaptam, csak véletlenül maradt ki egy kis csücsök, mert elbújt a fejem mögött. Mikor minden felhőt lenyeltem, megszomjaztam.
Első kortyra kiittam a folyókat, másodkortyra a tavakat, harmadkortyra a tengereket. Csak egy icipicit hagytam Mamának. Mikor ez is megvolt, léptem egyet, és átléptem a holdra, léptem kettőt, és átléptem a napra, léptem hármat, és hazaértem, mert amikor én nagy voltam, ha akartam, kicsi lettem.
