Mit tehet egy rendkívül hisztis gyerek édesanyja, ha már minden ismert és ismeretlen módszert kipróbált annak érdekében, hogy a lányka felhagyjon az állandó ellenkezéssel, a csuklóból visszautasítással, a semmi sem úgy jó, ahogy van nevű játék űzésével? Hát ráhagyja.
Amitől hisztiskében szó bennszakad, hang fennakad, de még a lehelet is megszegik, s ez az állapot oly kegyes az anyukának, hogy azt kívánja, bárcsak soha véget ne érne. Az örökkévalóságért meg azt találja ki, mesét mond a gyerekről, aki állandóan ellenkezik, aki csuklóból visszautasít mindent, akinek semmi sem úgy jó, ahogy van. Hisztiske szájtátva hallgat, és attól fogva, míg az anyarádió szól, már többet nem ellenkezik, már bármit elfogad, már minden jó úgy is, ahogy van, csak az a fontos: anyu meséljen. Hát így kezdődött Berg Juditnál a meseírás, a kitalált történeteket leírta, akadt bennük fantáziát látó kiadó, és ő is rájött, micsoda jó dolog írni, hát ír azóta is, kisebb-nagyobb gyerekekhez szóló könyveket, szám szerint már a harmincötödiket. Melyek történetei jórészt gyerekeihez kapcsolódnak, vagy valamilyen formában kötődnek hozzájuk, Rumini, a kalandvágyó kisegér figurája is úgy született, hogy az akkor már nem hisztis, de mesékért őt egyfolytában nyaggató nagylánya mindenáron egeres történetre vágyott. Amúgy Rumini utolsó kalandján dolgozik most Berg Judit (bár nem zárja ki, hogy valamikor még előjön benne a kisegér, vagy vágyni fog ő utána, és akkor majd „feltámasztja”), de a tegnap délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban zajló közönségtalálkozón a József Attila-díjas író beszélt egyéb kulisszatitkokról is, olyasmikről, hogy mi történik, mikor egy szereplő önálló életre kel, vagy hogyan lehet Polgár Judit leghíresebb sakkjátszmáját beleépíteni a sötét birodalomról szóló kalandregénybe.
