Forma-1Újra lehet majd tankolni futamok közben

2015. május 18., hétfő, Sport

Újra lehet majd üzemanyagot tölteni a Forma–1-es autókba futam közben a 2017-es világbajnoki idénytől. A döntés az úgynevezett stratégiai munkacsoport londoni ülésén született meg, amelyen a csapatok és a motorgyártók képviselőin kívül részt vett Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, valamint az F1 kereskedelmi jogait birtokoló Bernie Ecclestone is.

A verseny közbeni tankolás a 2010-es idénytől tilos. Az újraengedélyezés után is marad azonban megkötés, mert maximálják a felhasználható benzin mennyiségét. A tanácskozáson, amelynek célja az volt, hogy a jelenleginél látványosabbá és érdekesebbé váljon a Forma–1, határoztak arról is, hogy a következő idénytől a csapatok eldönthetik, melyik két gumikeveréket használják az egyes versenyhétvégéken a Pirelli négy száraz pályás abroncsa közül. További módosítás, hogy 2017-től a konstruktőrök gyorsabb autókat tervezhetnek. Ebben segítheti őket az aerodinamikai szabályok változása, illetve az, hogy szélesebb gumikkal és súlycsökkentéssel számolhatnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 730
szavazógép
2015-05-18: Sport - :

Tiralongo nyerte a Giro kilencedik szakaszát (Kerékpározás)

A hazai közönség előtt szereplő Paolo Tiralongo nyerte vasárnap a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát, összetettben pedig továbbra is a spanyol Alberto Contador áll az élen.
Az eredmények: * 9. szakasz (Benevento-San Giorgio del Sannio, 224 km): 1. Paolo Tiralongo (olasz, Asztana) 5:50:31 óra, 2. Steven Kruijswijk (holland, LottoNL) 20 mp hátrány, 3. Simon Geschke (német, Giant) 23 mp hátrány * az összetett élcsoportja: 1. Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) 38:31:35 óra, 2. Aru (olasz, Asztana) 3 mp hátrány, 3.
2015-05-18: Sport - :

Gatlin egyéni csúccsal győzött Dohában (Atlétika)

Justin Gatlin egyéni csúccsal nyerte meg a 100 méteres síkfutást a Gyémánt Liga idei sorozatának első állomásán Dohában. Az amerikai sprinter erőtől duzzadó futással végzett az élen 9.74 másodperces remek idővel. Rajta kívül csak honfitársa, Mike Rodgers tudott tíz másodpercen belül maradni, ő 9.96-tal ért célba.