Indul az eurovíziós dalfesztivál

2015. május 19., kedd, Magazin

A nemzeti zsűrik már tegnap este, a mai első elődöntő főpróbáján pontozták az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét vette a 60. eurovíziós dalfesztivál Bécsben. Csemer Boglárka Boggie (fotó) és a Wars For Nothing című dal esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után ötödször tudna döntőbe jutni a versenyben.
 

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért tartják az osztrák fővárosban, mert tavaly Koppen­hágában Conchita Wurst osztrák énekes győzött Rise Like A Phoenix című dalával. A tavalyi versenyhez képest a részt vevő országok száma hárommal több, 40. A tavaly indult Ukrajna távol marad, ott van viszont a mezőnyben a múlt évben hiányzó Szerbia és Ciprus, Csehország hat év után tér vissza, Ausztrália pedig az Eurovízió történetében először szerepelhet, tekintettel a jubileumi rendezvényre és a verseny hatalmas népszerűségére a távoli kontinensen.
  Az Eurovízió idei jelmondata Building Bridges (Hidakat építünk). A fesztivál a tolerancia és a sokszínűség jegyében zajlik, de a környezetvédelem is központi helyet kap: kizárólag zöldáramot használnak, külön odafigyelnek arra, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, környezetbarát papírra nyomtatnak, a fesztivál ajándéktáskáit újrahasznosítható anyagból készítik. A látogatókat arra buzdítják, hogy a tömegközlekedést vegyék igény­be, hiszen a belépőjegyek egyúttal érvényes menetjegyek is. A díszítést, a szőnyegeket és a növényeket szintén újrahasznosítják, a vendéglátást helyi és biotermékekből biztosítják, az italt visszaváltható poharakban mérik.
  A verseny helyszíne az 1958-ban épült Stadthalle, amely 16 ezer ember befogadására képes. A színpad egy 44 méter széles, 1288 oszlopból álló hatalmas szemet jelképez.
Az első elődöntő 16 eladója tegnap este mutatta be először élesben produkcióját a titkosan pontozó öttagú nemzeti zsűrik előtt. Ez adja a produkciókra kapott voksok egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a mai elődöntőben (ahogy majd a csütörtökiben és a szombati döntőben is) a képernyők előtt ülők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben küldhetnek szavazatot az előadókra a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el a továbbjutók kiléte. A magyar nemzeti zsűriben Pierrot, Milkovics Mátyás, Polgár Odett, Hrutka Róbert és Fábián Juli pontozott.
Az első elődöntő 16 előadójából tíz jut a szombati fináléba. Elsőként a Moldovát képviselő Eduard Romanyuta lép színpadra, őt az örmény, a belga, a holland, a finn, a görög, az észt, a macedón és a szerb versenyző követi. Ezután lép a bécsi Stadthalle színpadára Csemer Boglárka Boggie, aki Magyar­ország képviseletében a Wars For Nothing című dalt adja elő. Őt a fehérorosz, az orosz, a dán, az albán, a román, végül a grúz versenyző követi.
A Wars For Nothing szerzője az előadó mellett Sebestyén Áron és a szövegíró Bori Sára Heléne. Az előzetes értékelések és a fogadóirodák szerint a 28 éves Csemer Boglárka Boggie és háborúellenes dala eséllyel pályázik a döntőbe jutásra.
Számos érdekesség és különlegesség kapcsolódik az idei indulókhoz. Örményország csapatába, a Genealogyba öt kontinens egy-egy örmény gyökerű énekese állt össze. A Finnország képviseletében versenyző Pertti Kurikan Nimipäivät (PKN) punkegyüttesben négy értelmi sérült rocker szerepel, köztük autista és Down-kóros is. Lengyelországból kerekesszékes énekesnő, Monika Kuszynska érkezett Bécsbe, Svájc indulója a mauritiusi gyökerű Mélanie René, a macedón indulót, Daniel Kajmakoskit Grammy-díjas R&B-csapat, a Blacksteet tagjai egészítik ki a színpadon, az azeri versenyző, Elnur Huseynov hét év után ismét hazáját képviseli az Eurovízión.
A kiemelt, tehát automatikusan döntős országok közül az eddigi ötszörös győztes Fran­ciaországból Lisa Angell lép színpadra Bécs­ben, az elmúlt időben rendszeresen leszereplő britek indulója az Electro Velvet duó, Né­met­országból Ann Sophie, Olaszországból az Il Volo operapop trió lesz látható és hallható.
A dalfesztivál történetében az eddigi legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki 1994-ben Dublinban Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával, Jenei Szilveszter szerzeményével negyedik lett. Tavaly Koppenhágában Kállay-Saunders András az előkelő ötödik helyen végzett Running című dalával, ami az eddigi második legjobb magyar eredmény.
Az eurovíziós dalfesztivál mai és csütörtöki elődöntőit, valamint szombati döntőjét a Duna Televízió 22 órától élőben közvetíti.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 376
szavazógép
2015-05-19: Magazin - :

Bolyai-díj Pál Csabának

Pál Csaba biológus kapta az idei Bolyai-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Kutató­központjának genetikai rendszerek és biológiai hálózatok evolúciójával foglalkozó tudományos főmunkatársa Áder János köztársasági elnöktől vehette át vasárnap este Buda­pesten a jelentős tudományos elismerést.
 
2015-05-19: Sport - :

Kiváló teljesítmény (Atlétika)

Több mint ezer résztvevővel tartották meg az elmúlt hét­végén a tizennyolcadik Bé­kés­csaba–Arad–Békés­csaba nemzetközi szupermaratont, amelynek rajtjánál immár tizenhetedik alkalommal ott voltak a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör tagjai is. A 200 kilométeres távot futva, kerékpárral vagy görkorcsolyával lehetett teljesíteni.