A magyar pszichológia egyik legjelentősebb személyisége, Bagdy Emőke pszichoterapeuta újra ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, ahol a Székely Mikó Kollégium zsúfolásig telt dísztermében tartott lelki egészségvédő előadást. Rávilágított a mai világ kihívásaira, a fogyasztói társadalom visszásságaira, majd meglátásait ismertette az optimizmusról, az altruizmusról és a spiritualitásról, az egészség hármas fogatáról.
Derűlátás, borúlátás
Bevezették az egészségtudatosság fogalmát. Mit is jelent? Azt, hogy mit tehetünk saját egészségünk érdekében. Ha ez a tudás már a miénk, miénk a felelősség is. Ha gyerekeinket is erre akarjuk tanítani, akkor mindent magunknál kell kezdeni. Azokat a tanításokat, amelyeket a neveléspszichológia átad nekünk, életünk részévé kell tennünk. Az optimizmus alaptétele: életre vagy halálra születtél? Optimizmusra vagy pesszimizmusra születtél? Úgy élsz-e, hogy az életre, életed beteljesítésére születtél?
Az egészségpszichológia megvizsgálta, melyek azok a folyamatok, amikor a legnagyobb nehézségek közepette is fizikai megbetegedés, depresszió nélkül átvészelték a sokszor életveszélyes helyzeteket az emberek. Arra jöttek rá, hogy az optimista ember előre tud tekinteni. Nem a hedonistáról van szó, aki előre örül. „Szakítsd le minden napnak a maga virágát” – sokan összetévesztik ezzel. Ismeri mindenki a szlogent, hogy tedd magadévá, mert megérdemled – örülj az életnek, ne törődj a holnappal. Ez a fajta optimizmus nem azonos azzal, amit először a világon Kulcsár Zsuzsa adott nekünk.
Ő fejtette ki, hogy nem jól értelmezzük az optimizmust, mert az életfilozófia. Olyanfajta viszonyulás az élethez, a feladatokhoz, hogy meg tudjuk tervezni a jövőt. Mi lesz velünk öt, tíz, húsz év múlva, nem tudhatjuk. De az optimizmus azt tanítja, hogy akarj valamit az élettől. Tanulj meg feladatokat vállalni, gyermeket nemzetni, őket felnevelni, válaszd az élet teljességét... Ez a fajta orientáció, ahogyan előre tekintesz, olyan jelentőségű, hogy hitet ad. A hitet most nem vallási, hanem lelki képességként kell értelmezni. A hit nem vallási, hanem emberi képesség. Minden embernek van egy mentális kapacitása. Nagy a jelentősége annak, hogyan tervezzük az életünket, nagy a jelentősége az optimizmusnak.
A pesszimista filozófia szintén az életünkhöz való viszonyulás. A pesszimista beállítottság: azt mondom, olyan rossz ez az egész, amiben most vagyok. Elviselhetetlen, nincs értelme. Dehogy tekintek én előre, azt sem tudom, hogy holnap mi lesz velem. Borzalom, hogy én min mentem keresztül.... Hát ez az életen való átvergődés!
Mindannyian tudjuk, hogy a pesszimista filozófiától szabadulni nagyon nehéz, és a pesszimizmussal olyan lelki savanyú viszony jár együtt, amivel nincs öröm.
Vizsgálatok eredményei
A Harvard Egyetemen kísérleteket végeztek, huszonöt év távlatából figyelték, hogyan alakult egy csoport egészségi állapota, testi-lelki-spirituális egészsége. Az eredmény attól is függött, hogyan tervezték a jövőt. Valamit akartak-e az élettől, vagy csak úgy, egyik napról a másikra éltek bele a világba?
Készítettek egy testi-lelki-kapcsolati vizsgálatot. Voltak kétkedők, és voltak, akiknél az optimizmus elég következetes életfilozófia volt. Ötévenként vizsgálták az eltéréseket: 25 évesen kezdték, majd 30, 40 éves korig folytatták. Eddig nem látszott a különbség, hogy valaki pesszimista vagy optimista volt. Még öt évet ráadtak, és 45 éves korban is megvizsgálták őket. Akkor érünk el a csúcsra. A csúcsot latinul klimaxnak nevezzük. Elérjük a nagy életkort, és megyünk hátrafelé az időben... És akkor a pesszimistáknál mit találtak? Szív- és keringési zavarokat, daganatos betegségeket, függőségeket (gyógyszer, drog, alkohol stb.), depressziót... Ráadásul a pesszimista csoportból többen meghaltak (keringési sokkban, infarktusban vagy egyébben). Az optimista filozófiájú csoportban senki nem halt meg.
Magyarországon Kopt Mária, „a magyar mentálhigiéné királynője” készített vizsgálatokat. Azt kérdezte többek között: hogyan tervezi az életét, miként képzeli el, mit gondol arról, hogyan lesz tíz év múlva? Lehet-e vágyakozni, vagy meg sem meri mondani, hogy akarna valamit az élettől? Ugyanazt kapta eredményként: azok, akik negatívak voltak, akik a jövőtervezést kevésbé tudták megoldani, tíz év múlva ugyanott tartottak: szív- és keringési zavarok, függőségi betegségek és depresszió.
Így járunk, ha nincs meg bennünk az optimizmus, ami életbátorságot jelent. Annak dacára, hogy történik, ami történik – hisz nem élünk bársonyon, mindannyiunknak megvannak az életében a gyűrődések –, azt mondjuk: megküzdök vele. Amit Madách mondott: az élet célja a küzdés maga. Fogadjuk el, merjük életerőre fordítani azt, hogy a jövőben teszünk bizonyos lépéseket, függetlenül a körülményektől. Azt jelenti, nem mondunk le arról, amit a fejünkben eldöntöttünk, amit szeretnénk. Az optimista ember életbátor. Irodalmi bizonyítékok is vannak erre. A Gulagon, a koncentrációs táborokban, aki akart élni, és akinek volt határozott vágya, hogy túlélje, akiben élt a reménység, az valóban túlélte.
Lejegyezte: Józsa Zsuzsanna
(folytatjuk)
