Hadi-tér őrtüze, bíborban fürösztve,
újra gyúl az öröklét.
Maradandón mintáz az Anyaszentegyház,
bárha máglyatűz is ég.
A haragos szablya üdv útját kiszabja,
makacs kockázat a tét.

Vigasság, kereplő, elriad a szeplő,
űzd, szedj mezőn harmatot.
Szemedből nem a könny, elsózott vízözön
tisztítja pünkösd-napod.
Uram, tiéd voltam éltemben és holtan,
érdemlek kárhozatot?
 
Ha igen, vállalom, volt itt álladalom,
s ocsmány árulás, álság.
Ki létét tette fel, becsületért felel,
nevünk majd vasba vássák.
Tusáztunk egykoron: ne zülljön szét a hon,
mint pünkösdi királyság.

Élek csatatéren, alig, de merészen,
lehetek fönt vagy alant.
Húsvétra ötven nap, magával elragad,
vállamra ül, mint galamb
a Szentlélek, nem kard, Ő az, aki megtart:
legyőzhetetlen a lant.