Három Erdély-kép létezik, a románoké, a magyaroké és az eltűnőben lévő szászoké – vezette fel Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár a kolozsvári Sorin Mitu történész előadását a Vox Populi közéleti vitafórumon kedd este a sepsiszentgyörgyi Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. De hiába e sok Erdély-kép, ha Erdély csak egy van – replikázott a kolozsvári BBTE Történelem Karának tanára, aki előadásában, illetve az azt követő beszélgetésen a magyarok és románok közötti együttélés kérdéseit, Erdély Romániához, illetve Magyarországhoz való kötődését taglalta, de kitért az újraéledni látszó transzszilvanista mozgalomra is.
Szeretnénk úgy tekinteni Erdélyre, mint egy gyémántra, amely több oldalról nézve más-más arcát mutatja, de az is segíthet, ha a többnemzetiségű régiót például afféle három az egyben kávéhoz hasonlítjuk, amely a kávétól, a cukortól, a tejszíntől válik egésszé, ha bármelyik összetevőjét kihagyjuk, már nem az igazi. S hogy miért vált ilyen megosztottá Erdély? A történelem, a múlt miatt: a 19. században megjelenő nacionalizmus kibontakozása nyomán fenyegetve érzett identitása megőrzése érdekében minden nemzet másként látta sorsát Erdélyben. A szászok már jóval korábban, a középkor elején felhúzták a maguk várait, falait, a románság a Habsburg-uralom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején törekedett saját intézményei létrehozására. 1918 után a magyarok megépítették saját erődjeiket identitásuk védelmében, ettől e megosztottság. Ideális az volna, ha Erdély újra felfedezné egységét – mondotta Sorin Mitu, aki azonban erre sok esélyt nem lát. Globalizálódott, posztmodern világunkban ugyanis mind fontosabbá válik az identitás erősítése, az összetartozás élménye, és félő, hogy megismételjük azokat a hibákat, amelyeket a múltban már elkövettünk. Szerinte az amúgy teljesen jogos identitáserősítő mozgalmak miatt tűnt fel újra a szeparatizmus, példaként a katalán, illetve a skót függetlenségi törekvéseket említette.
Az autonómiatörekvésekről szóló kérdésre válaszolva azt mondta, az emberi jogok szintjén ő maga abszolút autonómia-, függetlenségpárti, kérdés, hogy ezen alapvető emberi jog milyen formában valósul meg. Ahol ez politikai, közigazgatási autonómiát jelent, az jó, de azért kockázatosnak is tűnik számára, a skót, a katalán tapasztalat ugyanis azt mutatja: a közösség tagjai egyre többet akarnak. Leszögezte továbbá: ő maga ’89 óta a magyarokkal tart, s bár történtek pozitív változások, nem hiszi, hogy minden tökéletes volna, és minden kérésüket teljesítette volna a román állam. Azt kell megérteni, hogy románoknak és magyaroknak együtt, egymás mellett kell jól érezniük magukat, mert Erdély csak egy van – vélekedett, majd történelmi példákat sorolva mutatott rá, hogy ha a több évszázados francia–német harcokhoz vagy az ugyancsak soká tartó ír–angol konfliktushoz viszonyítjuk, a magyar–román kapcsolat tulajdonképpen sikertörténetnek nevezhető: a múltban ugyanis alig néhányszor – az 1848–49-es szabadságharc idején, utána az első, majd a második világháborúban – fordult elő, hogy a magyarok és a románok egymás ellen harcoltak. Erdély egyfajta kereszteződésben áll, Magyarországhoz is tartozik, Romániához is, e kettős ölelésből nem tud szabadulni – taglalta kérdésre válaszolva Sorin Mitu a transzszilvanizmus esélyeit, Cziprián Kovács Loránd szerint ugyanis a kolozsvári elitben újraéledni látszik ez a mozgalom. A legnagyobb gondot Sorin Mitu abban látja, hogy a transzszilvanista mozgalom elhatárolódva, valamivel – Bukaresttel, a regáttal – szemben kívánja meghatározni magát.
