A péntek délelőtt tartott képviselő-testületi üléshez fogható valószínűleg még nem volt Baróton: a négy napirend alatt vita egyáltalán nem volt, kérdés is alig kettő, így tíz perc sem telt el, s berekesztették a rendkívüliként meghirdetett tanácskozást.
A költségvetés-módosítás során a költségek és jövedelmek negyedéves leosztása változott: a második negyedév végén több pénz kell a tanügyisek illetményeinek kifizetésére, villanyszámlára és a hivatal fenntartására. Szó nélkül fogadták el a tavalyi év, illetve az idei első negyedév zárszámadását is. Rábólintottak arra is, hogy az ún. cigányblokk egyik lakrészét eladják a bérlőnek. A néppárti Szép Béla arra kérdezett rá, van-e még lakrész az önkormányzat tulajdonában, illetve a bérlőnek minden számlája ki van-e fizetve. Lázár-Kiss Barna András polgármester biztosította a tanácstagot, a vásárló minden törvényes feltételnek eleget tesz – ha nem így lenne, nem is vásárolhatná meg a lakást. A polgármester szerint a város érdeke is, hogy eladják a lakásokat, hiszen nemcsak jövedelemhez jutnak, de a karbantartásukkal járó feladattól is megszabadulnak. Barót tulajdonában még három hasonló, egyenként közel kilencezer lejre értékelt lakrész van, ebből egyet bérelnek, kettő üres. A bérlő jelezte, nem kíván élni elővásárlási jogával, de továbbra is ott lakna; a két üreset pedig hamarosan elárverezik.