„Az egymáson való segítés sokszor nem a pénzen, hanem a hozzáálláson múlik” – mondta Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány vezetője azon a szerda délutáni eseményen, mely során a közösségi alapítvány közreműködésével a Bertis, a Háromszék napilapot kiadó H–Press Kft. és az Amőba Alapítvány tizenöt számítógépet adományozott az Angyalosi Közösségi Háznak.
Az átadáson Bereczki Kinga elmondta, Mátyás István angyalosi református lelkipásztor kereste meg a Háromszéki Közösségi Alapítványt azzal a kéréssel, hogy a falunak szüksége lenne számítógépekre. Az alapítvány felhívással fordult a helyi cégek, szervezetek felé, melyek gyorsan reagáltak, és az összegyűlt tizenöt számítógép segítségével nemcsak a felszerelt terem működése indul be, hanem három hónapos számítógép-kezelői képzésen is részt vehetnek az érdeklődők, mely az Amőba Oktatási Központ operatív programja részeként valósul meg. Ugron Sándor, a képzés oktatója elmondta: az alapszintű tanfolyamon az operációs rendszer kezelésén túl internethasználatot és szövegszerkesztést is tanulhatnak az érdeklődők. A tanfolyam, melyet hetente kétszer, délután tartanak, ma 17 órakor kezdődik az angyalosi kultúrotthonban. (nagyb.)