A hétvége híreiKormányra készül a Jobbik

2015. június 1., hétfő, Belföld

A Jobbik kormányzóképességét hangsúlyozta Vona Gábor szombaton a Budapesti Kongresszusi Központban, pártja 12. kongresszusán. „Minden egyes reggel úgy kelünk, hogy kormányra készülünk” – mondta a Jobbik elnöke. A politikus szerint már Orbán Viktor kormányfő is elismerte pénteki értékelésében, hogy a Fideszt kihívó ellenzéki vezető erő a Jobbik. Vona azt mondta, hogy 2018-ban a Fidesz és a Jobbik közt választanak majd az emberek.

„Meg fogjuk nyerni az országgyűlési választást, veszünk egy nagy levegőt, és újjáépítjük a hazánkat” – fogalmazott a politikus, aki beszédében pártja néppárti politikai irányát hangsúlyozta azzal, hogy számukra ez nem politikai terméket jelent, hanem a megélt valóságot. Úgy vélte, 2015 elején már érezhető volt, hogy a Fidesz népszerűségvesztési spirálba került: a veszprémi időközi választás bebizonyította, hogy van kormányváltó hangulat, a tapolcai pedig azt, hogy van kormányváltó erő is, ez pedig a Jobbik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 687
szavazógép
2015-06-01: Belföld - :

A föláldozott élet értéke (A hétvége hírei)

Csak annak a nemzetnek van jövője, amely ismeri a föláldozott élet értékét – hangoztatta Áder János köztársasági elnök az első világháborúban elesett váci hősök emlékművének újraavatási ünnepségén tegnap, a magyar hősök emléknapján. „Ha felejtünk és nem törődünk a múlttal, önmagunk ellen vétkezünk, de ahol az emberek összefognak, és az emlékeket féltőn megóvják, ott az élet győz a felejtés felett” – mondta az államfő. „A nagy háborúban minden korábbinál érzéketlenebb hatalmak küldték csatába emberek millióit, ezért nekünk, akik ma emlékezünk, minden egyes kioltott életet meg kell gyászolnunk” – fogalmazott Áder János.
2015-06-02: Nemzet-nemzetiség - :

Székelyföld helye a világban

A fejlesztéspolitikában szükséges szemléletváltásról, a székelyföldi társadalom szerkezetének jellemzőiről, a területi autonómia esélyeiről geopolitikai kontextusban, szórvány és tömb viszonyáról esett szó azon a kétnapos konferencián, amelyet a Domokos Géza Egyesület szervezett Cselekvési alternatívák Székelyföldön címmel Sepsiszentgyörgyön a megyeháza kis gyűléstermében szerény részvétel mellett csütörtökön és pénteken.