Elnökünk még a joghurtot is megfújja hideg söre mellett, most mégis megégette a száját. Gyanútlanul kitüntette a Grigore Alexandrescu Kórház egyik orvosát, Florin Rusut, aki ellen éppen bűnvádi eljárás folyik.
Ez azért történhetett meg, mert az említett ispotályt viszont egy londoni székhelyű társaság (EBA) ruházta fel a legjobb regionális kórház címmel, és igazgatóját az év menedzserének titulálta. Az igazgató aztán idehaza, a maga jogán, kitüntetésre javasolta a bűnvádi eljárás alatt levő orvost. Miután kiderült a malőr, az elnöki palota sajtófőnöke szorgalmasan elmagyarázta, hogy a kitüntetéssel az illető szakmai tevékenységét honorálják, és a törvény nem köti az illető kitüntetését annak erkölcsi bizonyítványa vizsgálatához. Tetszenek tudni, hogy van ez: ha a gyerek jót cselekszik, akkor jutalmazni kell érte, ha rosszat tesz, akkor büntetni. Az említett altatóorvost még 2013-ban letartóztatták egy másikkal együtt, mert rajtakapták, hogy egy operálandó gyerek szüleitől pénzt vettek el. Rusunál 3050 lej volt, amiről nem tudott számot adni. Az említett EBA nevű társaságról közben kiderült, hogy 5000–7000 font sterling közti összegekért kilószámra ad magas címet olyan kórházaknak vagy személyeknek, amelyek vagy akik hajlandóak ezt az összeget leperkálni érte.
Az elnök mindezért nem hibás, csak tanácsadói. Pedig milyen megfontolt. Nem rohangál egyik tévéstúdiótól a másikig, ha valami mondandója vagy válaszolnivalója van. A múlt héten levelet hozott neki a posta a szenátus elnökétől, Tăriceanutól, amelyben azt kérte, váltaná már le a korrupcióellenes főügyésznőt és a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elnöknőjét is. Arra is kérte, álljon a parlament mellé a büntető törvénykönyv megváltoztatásának nehéz munkájában, hogy vegyék ki belőle az előzetes letartóztatást olyan esetekben, amikor nem erőszakos bűncselekményt követ el az érintett. Olyan cselekmények – ugyebár –, mint a megvesztegetés, csúszópénz adása vagy elfogadása, soha nem erőszakos módon, hanem legtöbbször önkéntesen történnek. A hatalommal való visszaélés is általában szelíd rábeszéléssel már megvalósítható. Az elnök sajnálattal közölte, hogy a fent nevezettek leváltása nem az ő feladata. Nincs alkotmányos lehetősége erre. Aztán levelében Johannis jó tanácsai következnek: ha nem tetszik a két hölgy, akkor jelezzék a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak. A végén az elnök határozottan visszautasítja azt, hogy a parlament büntetőtörvénykönyv-megváltoztató intézkedéseit támogassa.
Pedig azon lehetne változtatni. Történt is rá néhány bilincselésellenes próbálkozás. Olyan javaslat is akadt, hogy akit házi őrizetbe helyeznek, maga választhassa meg őrizetének helyét. Miért ne töltse azokat a szomorú napokat télen valamelyik hegyi üdülőjében vagy nyáron tengerparti bungalójában? Olyan kezdeményezés is elhangzott, hogy aki információkat szivárogtat ki folyamatban levő ügyekről, az három év börtönre ítéltessék. Ez egyáltalán nem lenne jó nekünk, mert a hírtelevízióknak nem lenne, mivel foglalkozniuk. Az összeférhetetlenségi törvény sem nagyon fér össze a honatyák elképzelésével. Mert nagyon is összefér egy köztisztségviselő vagy honatya a saját rokonával, akit ő maga alkalmaz. Ha kivennék a törvénykönyvből, több mint ezer polgármester szabadulna meg az Országos Összeférhetetlenségi Ügynökség üldözésétől.