Ötből négy román állampolgár örvend annak, hogy e hónaptól kezdve kevesebbet kell kiadnia étkezésre. Van, aki már hetek óta számol és összehasonlít, hiszen felröppentek olyan hírek, hogy egyes kereskedők leszállításuk előtt megemelték az árakat.
Azt már tudni lehet, hogy a teljes 15 százalékot nem fogjuk megtakarítani, és ezt sokféleképpen magyarázzák: az importtal, a régóta „esedékes” drágítással vagy azzal, hogy a végtermékben nem csupán nyersanyag, hanem csomagolás, feldolgozás, szállítás, adó, emberi költség stb. is tükröződik. Így történhet meg, hogy például a tej értéke (?) a tehéntől a vevőig esetenként tízszeresére növekszik. Azt persze helyeseljük, hogy ezentúl az állam kevesebbet kér belőle, és nekünk több marad néhány lejjel. De vajon így van-e?
A román kormányok emberemlékezet óta rossz gazdának bizonyultak, ezt senki nem vitatja, akár egy természeti törvényt. Pazaroltak ott, ahol nem kellett, és onnan vettek el, ahol bizony nagy volt a szükség. A lakosság többségének erre még lehetősége sincs, millióknak még a mindennapi kiadásokra is nehezen futja, nemhogy oktalan költekezésekre. Ezért a jámbor adófizető arra gondol, hogy az áfacsökkenéssel járó kisebb bevételek miatt hozzá hasonlóan spórolnak majd a közpénzből fizetett vezetők is, lemondanak a rendszeres kávézásról, vagy olcsóbb szappant vesznek a kézmosáshoz. Ez lenne méltányos, csakhogy ennek semmi jele nincs: mindeddig senki sem közölte, hogy az államháztartási lyukakat mivel foltozzák be. Victor Ponta kormányfő reméli, hogy az élelmiszer-termelés valamelyest kifehéredik, és ez több adót hoz a konyhára, de más forrást nem nevezett meg, tanulmány nem készült az áfacsökkentés várható hatásairól, a nagy horderejű intézkedés a parlament megkerülésével, sürgősségi rendelettel született, és egyértelműen populista céllal. Minket innen, lentről a politikai játszmáknál jobban érdekel, hogy vajon miből akarják visszaszerezni a réven, amit a vámon vesztettek. Erről még nem tudunk semmit, de érdemes odafigyelni a szakértőkre.
Az Adótanács adataiból ugyanis az derül ki, hogy a beruházási, fejlesztési alapokat csökkentik. Tavaly kilenc éve nem tapasztalt mélypontra került a jövőépítés, az idén tehát évtizedes mulasztást, rövidlátást és nemtörődömséget jegyezhetünk fel. Ezért nincsenek korszerű útjaink, felszerelt kórházaink, rendesen megfizetett orvosaink, gyakorlatias oktatásunk, versenyképes mezőgazdaságunk, faiparunk és egyáltalán: európai bérünk az európai számlák mellé.
Nem kell nagyon ünnepelni ezt az áfacsökkentést: ha ezen az úton megyünk tovább, kis mai nyereségeink hosszú távon nagy veszteségekké nőnek. Máris nagyon lemaradtunk...