Azt már tudni lehet, hogy a teljes 15 százalékot nem fogjuk megtakarítani, és ezt sokféleképpen magyarázzák: az importtal, a régóta „esedékes” drágítással vagy azzal, hogy a végtermékben nem csupán nyersanyag, hanem csomagolás, feldolgozás, szállítás, adó, emberi költség stb. is tükröződik. Így történhet meg, hogy például a tej értéke (?) a tehéntől a vevőig esetenként tízszeresére növekszik. Azt persze helyeseljük, hogy ezentúl az állam kevesebbet kér belőle, és nekünk több marad néhány lejjel. De vajon így van-e?
A román kormányok emberemlékezet óta rossz gazdának bizonyultak, ezt senki nem vitatja, akár egy természeti törvényt. Pazaroltak ott, ahol nem kellett, és onnan vettek el, ahol bizony nagy volt a szükség. A lakosság többségének erre még lehetősége sincs, millióknak még a mindennapi kiadásokra is nehezen futja, nemhogy oktalan költekezésekre. Ezért a jámbor adófizető arra gondol, hogy az áfacsökkenéssel járó kisebb bevételek miatt hozzá hasonlóan spórolnak majd a közpénzből fizetett vezetők is, lemondanak a rendszeres kávézásról, vagy olcsóbb szappant vesznek a kézmosáshoz. Ez lenne méltányos, csakhogy ennek semmi jele nincs: mindeddig senki sem közölte, hogy az államháztartási lyukakat mivel foltozzák be. Victor Ponta kormányfő reméli, hogy az élelmiszer-termelés valamelyest kifehéredik, és ez több adót hoz a konyhára, de más forrást nem nevezett meg, tanulmány nem készült az áfacsökkentés várható hatásairól, a nagy horderejű intézkedés a parlament megkerülésével, sürgősségi rendelettel született, és egyértelműen populista céllal. Minket innen, lentről a politikai játszmáknál jobban érdekel, hogy vajon miből akarják visszaszerezni a réven, amit a vámon vesztettek. Erről még nem tudunk semmit, de érdemes odafigyelni a szakértőkre.
Az Adótanács adataiból ugyanis az derül ki, hogy a beruházási, fejlesztési alapokat csökkentik. Tavaly kilenc éve nem tapasztalt mélypontra került a jövőépítés, az idén tehát évtizedes mulasztást, rövidlátást és nemtörődömséget jegyezhetünk fel. Ezért nincsenek korszerű útjaink, felszerelt kórházaink, rendesen megfizetett orvosaink, gyakorlatias oktatásunk, versenyképes mezőgazdaságunk, faiparunk és egyáltalán: európai bérünk az európai számlák mellé.
Nem kell nagyon ünnepelni ezt az áfacsökkentést: ha ezen az úton megyünk tovább, kis mai nyereségeink hosszú távon nagy veszteségekké nőnek. Máris nagyon lemaradtunk...