Az elmúlt hónap közepén, azaz május 7–17. között egy héttagú romániai csoport Grúziába látogatott, ahol magashegyi túrán vettek részt, és nem titkolt céljuk volt, hogy feljussanak az 5047 méter magas Kazbekre, amely az ország harmadik és a Kaukázus hetedik legmagasabb hegye. A csapatot öt bukaresti, egy csíkszeredai és egy háromszéki hegymászó alkotta.
Sepsiszentgyörgyöt és megyénket Szilágyi Péter képviselte, aki a háromszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület alelnöke, történetünkben pedig további három alpinista, a fővárosi Simona Ungureanu és Alex Stoica, illetve a csíkszeredai Orbán Zsuzsa Lilla „kapott szerepet”. Csak azért neveztünk meg két fővárosi hegymászót, mivel a bukaresti különítmény másik három tagja nem adta nevét a számukra sikertelen expedícióhoz (ők nem jutottak fel a csúcsra). A görög mitológia szerint az istenek a Kazbek-hegyhez láncolták Prométheuszt, amiért ellopta a tüzet az embereknek. A csúcs alatt, 2170 méter magasan található a Tsminda Sameba (magyarul Szentháromság) templom, amelyet a tizennegyedik században építettek. A hegyet először 1868-ban hódította meg a Douglas W. Freshfield–Adolf Warburton Moore–Charles C. Tucker trió.
A hétfős csapat május 7-én Bukarestből indulva, Isztambul érintésével érkezett meg Tbiliszibe. Kisautóbusszal folytatták útjukat a hegy lábánál fekvő településig. Itt a társaság kettévált: a bukarestiek közül hárman úgy döntöttek, kisbusszal utaznak tovább, a többiek – Péter, Zsuzsa, Simona és Alex – gyalog tették meg utat 2000 méterig. Sajnos, félreértés miatt a korábban kettévált csapat nem találkozott az előzetesen megbeszélt helyen, ezért Péterék kénytelenek voltak 2800 méter magasan sátorban éjszakázni. A pihenés elég kényelmetlenre sikerült, hiszen négyüknek egy kétszemélyes sátorban kellett aludniuk, miután a csomagszétosztásnál bukaresti társaikhoz került a sátorváz. A négyfős társaság hajnalban, ködben indult tovább a 3800 méter magasan található meteorológiai állomás felé. Az előrehaladást a nagy csomagok, a sűrű köd, a hótaposás és a gleccseren való átkelés nehezítette. Amikor elérték a meteorológiai állomást, találkoztak a csapat többi tagjával, akik már megpróbálkoztak a csúcstámadással a gleccseren kialakított normál úton. Kísérletük sikertelen volt, mert a nagy meleg miatt a gleccserhasadékokon való átkelés életveszélyessé vált. A combig érő hó alatt elég nehéz volt megtalálni a mély szakadékokat. Sajnálatos módon ekkor történt egy kisebb baleset is, ugyanis közülük az egyik lány több mint tíz métert zuhant alá egy szakadékba, és két orosz hegymászónak kellett kisegítenie őt. Ez az eset annyira lehangolta a csapatot és a segítőkész oroszokat, hogy Péternek sem sikerült meggyőznie őket egy másik úton való csúcstámadásról. Így a következő napon csak Szilágyi Péter, Orbán Zsuzsa Lilla, Simona Ungureanu és Alex Stoica indult el.
A csapat hajnalban indult a csúcstámadásra, és egy olyan hónyelven haladt előre, amely lentről nem is tűnt annyira nehéznek, de sajnos az előrehaladást az egyre nagyobb hó nehezítette. Fölfelé haladva a lejtő egyre meredekebbé vált, a nap sugarai is folyamatosan elérték a hónyelvet, így egy esetleges lavina elkerülése érdekében a csapatnak biztosítási pontokat kellett kialakítania. Ez sok munkát igényelt, mivel a 40 centis hógödör kiásása után még hátravolt a stand kialakítása a jégben. A jég 4300 méter magasságig még „befogadta” a jégcsavart, azután azonban annyira keménnyé vált, hogy csak a jégcsákányok csőre segítségével sikerült standot kialakítani. A négy alpinista így haladt körülbelül 5000 méterig, ahonnan már a csúcs elég közelinek tűnt. A nagy erőkifejtés és a fáradtság miatt itt már annyira lelassultak, hogy csak egymást biztatva haladtak előre. A csapat kimerültségét fokozta, hogy a csúcsnak vélt pont csak „délibáb” volt, hiszen ekkor újabb emelkedő következett. Tízperces pihenőt követően újra útnak indultak, és azután látták meg a valódi ormot. Ettől az élménytől újratöltődve folytatták fárasztó küzdelmüket úti céljuk felé, amelyből mintegy száz méter lehetett hátra, 15 méteres szintemelkedéssel.
Péterék nem sok időt tölthettek el a csúcson, kis pihenő után belevágtak az ereszkedésbe. Ekkor kiderült, hogy a bukarestiek elég nehezen tudják kezelni az ereszkedéshez szükséges eszközöket, ezért a székely alpinistákra esett a biztonsági standok kiépítésének oroszlánrésze. Azonban lassan-lassan mindannyian belejöttek a dolgokba, és még sötétedés előtt, 8 óra körül sikerült újra elérniük a meteorológiai állomást. Itt töltötték az éjszakát, a következő napon problémamentesen lejöttek a hegyről, és világraszóló kalanddal lettek gazdagabbak. Gratulálunk, és újabb hegycsúcsok meghódítását kívánjuk nekik. (t)
