Tegnapi brit sajtóértesülés szerint felmerülhet az a gyanú, hogy a 2010-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát nem is a Dél-afrikai Köztársaság, hanem Marokkó nyerte, csak a szavazatokat szándékosan félreszámolták Dél-Afrika javára.
A The Sunday Times tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap online kiadásában több titkos korabeli hangfelvételt közzétett, amelyeket annak idején az újság magukat lobbicsoportnak kiadó riporterei készítettek. A felvételek egyikén elhangzik a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának botswanai tagja, Ismail Bhamjee részéről, hogy a 2010-es világbajnokság helyszínéről 2004-ben tartott voksolás után a testület tagjai megbeszélték egymással, hogy „ki hogyan szavazott”, és ebből arra lehetett következtetni – legalábbis Bhamjee meggyőződése szerint –, hogy Marokkó két vokssal megelőzhette Dél-Afrikát. Bhamjee szerint azonban a zárt ajtók mögött lezajlott szavazatszámlálás során „szándékosan félreszámolhatták” a voksokat.
Marokkó is felajánlott kenőpénzeket a FIFA döntnökeinek, köztük egymillió dollárt a trinidadi Jack Warnernek, a FIFA volt alelnökének, aki el is fogadta a pénzt, de „átverte” a marokkóiakat, és végül a még több pénzt ajánló Dél-Afrikára voksolt. A lap szerint ez alátámasztja Chuck Blazernek, a végrehajtó bizottság volt amerikai tagjának azon állítását, hogy Warnernek a dél-afrikaiak tízmillió dollárt ajánlottak szavazatáért. Ezzel párhuzamosan a BBC is tárt fel olyan dokumentumokat, amelyek arra vallanak, hogy Warner hatalmas összegeket fordított személyes kiadásokra, hiteltörlesztésekre és pénzmosásra. Greg Dyke, az Angol Labdarúgó-szövetség elnöke a The Guardian baloldali brit napilap hétvégi kiadásának nyilatkozva nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Joseph Blattert, a FIFA távozó elnökét a korrupciós botrányban indított bűnügyi vizsgálat során őrizetbe veszik.