1792. február 23-án a Guberniumhoz eljuttatott panaszlevélben a sikertelenség fő okát a katonai hatóság passzív, párbeszédre alkalmatlan magatartásában látják. Martini ezredparancsnok nyíltan ellenszegült a párbeszédnek, elutasítván a kérelmezőket. Tették mindezt katonai részről annak ellenére, hogy a királyi és guberniumi rendelkezések világosan előírták, a háború befejezésével a jobbágyok kerüljenek vissza régi állapotukba. A civil hatóság azonban katonai ügyekben nem határozhatott, ezért a döntést csakis a főhadvezérséggel közösön hozhatták volna meg. 1793-ban még mindig nem rendeződött a parasztkatonák sorsa: a katonai hatósággal folytatott sikertelen tárgyalások következtében a nemesség a főkormányszéktől és a császártól várta a kedvező megoldást. A türelmetlenkedő háromszékieket azzal nyugtatják, hogy a királyi válasz tartalmáról, mihelyt megérkezik, értesítik őket. A helyzetet azonban csak bonyolította, hogy a jobbágyok egy része nem is akart visszamenni a földesurához, arra hivatkozva, hogy a királyi rendelet szerint szabad emberekké váltak.

A paraszti élettér leszűkülésével, a nemességnek nyújtandó szolgáltatások folytonos gyarapodásával és a megélhetés fokozatos romlásával a törvény szabta jogi keret a jobbágyok számára lehetővé tette, hogy előnyösebb feltételek mellett találjanak maguknak új munkaadót. Az eltávozás korántsem volt olyan egyszerű, ahogyan azt sokan feltételezték. Majdnem minden esetben a földesúr kákán is csomót keresve nehezíti vagy lehetetleníti el a jobbágyok eltávozását. Példaként említjük Nagy András, szárazajtai gróf Kálnoki Sándor jobbágyának esetét, aki még 1785-ben a császári rendelkezést követően előírás szerint más személyt szerzett maga helyett, és csak azután távozott nemes urától. Három év múlva azonban a frissen érkezett jobbágy is otthagyta a Kálnoki-birtokot, ezek után Nagy Andrást próbálták a visszatérésre bírni. A helyi és központi szervek törvénytiszteletében bízva Nagy András elkezdi szélmalomharcát igazának bizonyítására. A rendi, feudális társadalomra azonban nem a jogszerű, pártatlan döntéshozatal jellemző. 1791. április 12-én a Bánffy György gubernátor aláírását viselő leiratban foglalt végzés a következőképpen hangzik: ,,Szárazajtai Nagy Andrásnak panaszára, minthogy a fennáló rendelések szerint, melyek a libere migratioról szóllanak, hogy a parasztnak is földesúra hire és akarata nélkül és hogy maga helyett mást állítson, sessioját elhagyni nem szabad, ez ókáért helyben hagyja ezen főigazgatótanács a fenn írt panaszlónak, Nagy Andrásnak maga birt sessiójára való visszavitelét. A panaszlót nyugalomra rendeljék, mivel ha efféle hamis panaszokkal ennek utánna is a főigazgatótanácsnál alkalmatlankodik keményebb büntetést is fog szenvedni. Nekije azt is adják tudtára, hogy az elköltözés addig meg nem engedtetik, mig a rendelések szerint maga helyett mást nem állit." A főkormányszék az elköltözések kapcsán kialakult viszályok tömkelegével találta szemben magát, melyekben helyzetismeret nélkül igazságosan dönteni bajos feladat lett volna, még akkor is, ha a kivizsgáló szervek véleményüket egyenként papírra vetették. A jobb és valósabb eligazodás érdekében a Gubernium 1792-ben újólag közli a II. József-féle, szabad költözködésre vonatkozó törvény szövegét, amelynek kísérő-bevezető mondata világosan jelzi a kialakult állapotot: ,,tapasztaltatván a főigazgatótanács a sokféle elejibe terjesztett panaszokból, hogy a volt jobbágyokra nézve a szabados lakásváltoztatás iránt kiadott felséges rendelések sem maguktól a parasztoktól, sem a földesúraktól, sem pedig a tisztektől voltaképpen meg nem tartattnak".

A háború okozta szenvedések, igazságtalanságok és a határőrség megalakulásakor kiadott szabályzat be nem tartása, sőt, ezzel ellenkező intézkedések foganatosítása eddig nem tapasztalt elégedetlenséget váltott ki a határőr katonák körében. Nemcsak a civil és katonai fórumokhoz juttatják el panaszukat, de a császárhoz is fordulnak sanyarú helyzetüket feltáró levelekkel. Általános vélemény volt, hogy a határőr katonai szolgálat megreformálása további halasztást nem tűr. Az 1792. március 2-án Bánffy György kormányzó kézjegyével ellátott dokumentum tulajdonképpen a január 21-i királyi rendelet közzétételére szorítkozik, amely előírta egy, a kormányzó elnökségével működő vegyes bizottság alakítását új határőri szabályzat kidolgozásáért. A katonaság közé beírt azon személyek, akik nemesi eredetüket törvényes eszközökkel tudták igazolni, felmentést nyertek a további szolgálat alól. A katonák türelme azonban elfogyott, már nem voltak hajlandóak kivárni a császári ígéret beteljesülését, titokban, vezetőik engedelme nélkül gyűléseket szerveztek, ahol bajaikról, gondjaikról tanácskoztak. Martini ezredes, a II. székely gyalogezred parancsnoka 1792. július 13-án gróf Nemes János főkirálybírónak számol be az illegális cselekedetekről. Július 8-án Kőröspatakon Bedő András huszár házában gyűltek össze a katonák, és országgyűlési követeket választottak. A gyalogos- és huszárkatonák ezt követően Laborfalván folytatták megbeszélésüket. Követeléseiket lajstromba szedték, és falvanként ismertették. A katonai parancsnok a törvénnyel merőben ellenkező megnyilvánulások azonnali betiltásához kéri a szék vezetőjének hozzájárulását, a gyűlések értelmi szerzőinek kézre kerítésére pedig katonai vonalon indít nyomozást. Szerinte étfalvi Baktsi Elek assesornak elsőrendű szerepe volt a zavargások előidézésében. Türelemre és nyugalomra intik a lakosságot, hogy várja ki a bizottság által kidolgozott és a réginél előnyösebb határőri szabályzat császári jóváhagyásának megérkezését.

Rövid, de eseményekben gazdag néhány esztendő alatt Nemes János bebizonyíthatta rátermettségét a szék ügyeinek intézésében. 1793 tavaszán elhalálozott, s amíg az új főkirálybíró-választás megtörténhetett, az országgyűlés 1791/12. cikkelye szerint a koridős miklósvárszéki alkirálybíró, Thury Sándor vette át ideiglenesen a megbízatást.

1794-ben gróf Mikes János lett az új főkirálybíró, nehéz örökség maradt rá, a társadalmi feszültségek nem csitultak, a katonák helyzete az ígérgetések ellenére nem javult, a jobbágyok körében a nyugtalanság sem enyhült. A szék lakosságának fele katonai érdekeltségbe tartozott, de a civil népességet is sújtó, hosszúra nyúló francia háború döntő mértékben határozta meg az emberek életét és hangulatát. 1793-tól két évtizeden át a Habsburg-monarchia — benne Magyarországgal és Erdéllyel — súlyos harcokba keveredett Franciaországgal. Ezek a háborúk sorozatos vereségeket hoztak a birodalomra.

Gróf Mikes János a zabolai előnévvel bíró főúri család uzoni leágazásához tartozott. Kinevezését gróf Bánffy György gubernátor 1794. április 23-án a következőképpen indokolja: ,,Sepsi, Kézdi, Orbai és Miklósvár székek főkirálybírói tisztsége ürességben esvén felséges úrunk hivséges szolgálatait nem külömben, mint a szék universitásának kivánságát méltó tekintetbe venni és az emlitett hivatalba Zabolai gróf Mikes Jánost kinevezni és a kormányzást ökegyelmére bizni. Az új tisztségben gróf Mikes János beiktatassék, melyre nézve provincialis cancelarius Kilyéni Székely Dávid és gróf Teleki Mihály Királyi Tábla assesorát kivánsága szerint a beiktatandó grófnak oly rendelés mellett nevezte ki a főigazgató tanács, hogy a főtiszteknek kiszabott hűtlési formálya szerint, minek utánna hűtét be fogják venni,újonnan nyert tisztségébe beiktassák. Az lészen már hátra, hogy a nemes universitas új főkirálybírájához illendő tisztelettel és egedelmességgel legyen és egyesített akarattal és ügyekezettel felséges úrunknak szolgálatait és a közjót előmozdítani, teljesíteni törekedjenek." A főkirálybíró beiktatási ceremóniájának utolsó mozzanata az ünnepi lakoma volt. Az 1794. május 26-i ünnepi székgyűlés helyszínéül Uzont, az elöljáró lakhelyét jelölték ki. Alaposan előkészítették a székgyűlést és az azt követő díszebéd megszervezésének részleteit. A meghívottak között ott találjuk a nemesi rendet és falvanként a katonabírákat harmadmagukkal mint a székgyűlések állandó résztvevőit. A szomszédos Felsőfehér és Brassó vármegye elöljáróira is számítottak. Székekre és alkirálybírákra osztották a gyűlés és ünneplés megszervezésének sokféle gondját. Az asztalok és padok összeszereléséhez háromszáz deszka beszerzése az orbai királybíróra hárult, száz szekér zöld ág a falu és a helyszín feldíszítése a sepsi királybíró feladata volt. A vadhús előteremtése és a bodzai vadászat felelőse gróf Mikes Zsigmond és Czirjék András sepsiszéki királybíró volt, a Nemere-hegységbeli vadásztársaság élére pedig Benkő János kézdiszéki királybírót nevezték ki. A majorság, tojás, malac és bárányhús beszerzése mind a négy királybírót illette. Megfelelő mennyiségű szénáról a sepsi királybíró gondoskodott, míg a tíz köböl zabot Kézdiszék elöljárójától várták. Az asztalok és székek ácsolására szükséges hat személyt és a főzést végző gazdaasszonyokat szintén Sepsiszékről toborozták. Szállásmesternek az uzoni Szabó Györgyöt nevezték ki. A felsorolt részletekből is kiderült, hogy az ünnepi ülést nem egy napra tervezték.

A víg napokat szomorú hétköznapok követték, tele gondokkal, aggodalmakkal, elégedetlenségekkel és viszálykodásokkal. A határőri szervezet megreformálása terén történtek ugyan lépések az 1790-es évek kezdetén, mindez viszont nem nyugtatta meg a katonalakosság kedélyállapotát, tisztában voltak ők azzal, hogy a sokféle bizottság és felettes hatóság belekeveredése a határőrség ügyének rendezésébe csak időhúzás az elnapolás irányában. 1795 tavaszán székgyűléseken tárgyalják a katonák helyzetének javításáról szóló tervezetet. Csíkszék május 4-én Csíksomlyóra hirdetett összejövetelének célja: az új tervezet megvitatása és az ezzel kapcsolatos további lépések. Martini, a második gyalogezred parancsnoka inti a háromszékieket, hogy óvakodjanak a csíki példától, ahol egy, a felettes hatóságtól kicsempészett ideiglenes munkapéldányt vitattak meg, olyan tervezetet, mely még az ezredeknek sem volt a birtokukban: ,,ha a biráknak és másoknak csak magányosan publikáltatnék azoknak falujukban visszaérkezésével mint valami nagy újság igen szembetünést s végre elöljáróikhoz engedetlenséget szülhetne, melyből természet szerint igen rossz zenebonás következések származhatnának". Ezért kéri a katonai vezető a főkirálybírót, hogy az új szabályzatot székgyűlésen egyelőre még ne tegyék közé, mert ha ez nem így maradna, s ebből kellemetlenség származna, a civil hatóságot terhelné majd a felelősség. Arról is megegyezés született, hogy ha majd arra kerül a sor, a katonai szabályzat tervezetét nem részletezve, hanem csak nagy vonalakban ismertetik. Időközben a dokumentum írásos formában Miklósvárszéken a lakosság körében több példányban is kézről kézre járt. Gróf Bánffy György kormányzó határozott lépéseket követelt a nem kívánt írás terjesztőinek felelősségre vonásáért. Biztos abban, hogy gróf Mikes János főkirálybíró pontosan jár el, mert, mint írja: ,,egyedül felel a maga dolgában". 1795 őszén már jóval békülékenyebb hangú a levélváltás a főkirálybíró és a kormányzó között. Újdonságnak számított a gubernátor bejelentése, hogy a legközelebbi székgyűlésen a katonák Bécsbe menetelük és a királlyal való találkozásuk céljából küldöttséget választanak. Az események további alakulását nem ismerjük, azt viszont tudjuk, hogy sem ekkor, sem később érezhető változás nem történt a határőr katonák életében.