Kertünk alatt nagy szántóföld, azon túl pedig egy rét, nádas és egy madárfüttyös kiserdő. Teli sokféle apró állatkával és tarka madárral. Ősszel és tavasszal itt szoktak a vándormadarak is gyülekezni, itt pihennek, s a rét melletti tavakban, tocsogókban halászgatnak, kotorásznak finom eleség után. Nagy ilyenkor a ricsaj erre, beszélgetnek. Itt lakott a nyulak királya, IV. Nyuszkó Ferkó, a Nagyhatalmú.
A szántón nagy a sürgés-forgás egész évben. Ezen a földön osztozkodik az ember a mezei vadakkal és madarakkal. Az ember, a birtokos szánt, vet és arat, de az utóbbi években leginkább zöldséget termelt itt, a kertünk tövében, az idén káposztát ültetett.
Tavaly ősszel akkora káposztafejek gömbölyödtek, mintha óriási nagy zöld léggömböket szögeztek volna a földhöz. Mind egyforma volt, a piacon az ilyen szép káposztákat keresik leginkább. Csak úgy hersegnek a gyalu kése alatt, amikor aprítják, hogy a dézsában megsavanyítsák…
Egyik nap arra járt a nyulak királya, a Nagyhatalmú.
Megtetszett neki a földön lévő tengernyi finom káposzta. El is határozta, nagy lakomát csap, s megvendégeli alattvalóit, a pödrött bajuszú nyulak csapatát. Annál is inkább, hogy legutóbb igen nagy sikere volt a sárgarépa-lakomának.
Megegyezett Dénes gazdával a káposzta árában. Tizenöt peták kilónként, s egymás kezébe csaptak, majd áldomást ittak az alföldi jóféle paprikás papramorgóból. Ráadásul azt ígérte a nyúlkirály, hogy a lakomára Dénes gazdát is meghívják, neki majd a királyi szakácsával finom alföldi húsos káposztát főzet, jó gazdagon meglocsolva tanyasi tejföllel.
Hát, amint szokott, megtörtént a dolog.
Lett ám nagy lakoma, hét határra szóló zenebona, tánc és ének, örömére a nyúlnépnek. Nyuszkó Ferkó nem is bánta, örvendezett szíve-mája.
Ám a végén Dénes gazda halkan kérte: ,,az adósságot rendezni kéne!"
Vakarta a feje búbját a két hosszú füle között Nyuszkó Ferkó, mert kiderült, hogy nincs egy árva petákja sem. De jött az ötlet, a megoldás, gondolta:
— Én fizessek? Hát a gazda is ott lakomázott. Méghozzá káposztát hússal!
— De nem így volt szó? — kérdezte a gazda.
— Lárifári, nem kell itt annyit magyarázni, a káposztás hús jó pénz mára, ez volt a káposzta ára. Punktum. De hogy lásd, ki vagyok, szerzek pénzt, így adósod nem maradok.
Hirtelen gondolattal úgy döntött, népéhez fordul, elrendeli, hogy mindenki fizessen lakomadíjat. Amint kigondolta, el is rendelte. De nagy lett a felháborodás erre. Dénes gazda hiába várta a káposzta árát.
Hanem aztán úgy hozta a sors, hogy IV. Nyuszkó Ferkóhoz a farkasok királya, II. Ordas jött látogatóba, egyezségkötésre, beszélgetésre… no és persze, lakomára.
Kevés pénze volt IV. Nyuszkónak, ezért azt gondolta, hogy Ordas ő királyi felségét húsos káposztára invitálja. A hús a farkasé, a káposzta az övé — gondolta, s elküldte udvarmesterét Dénes gazdától káposztát, Pecsenye uramtól pedig friss húst hozni.
Ott azonban a korábbi tartozást követelték.
— Amíg nincs fizetség, nincs se káposzta, se hús — mondták, s a nyomaték kedvéért Dénes gazda hozta a sörétes puskát is...
De híre ment az újabb lakomára való készülődésnek, s az állatok élükön Dénes gazdával elindultak a Madárfüttyös csodaerdőbe, hogy Nyuszkó Ferkót megleckéztessék.
Erre azonban nem került sor, mert Nyuszkó Ferkó és udvartartása felkötötte a nyúlcipőt, és iszkiri, illa berek, nádak erek, elfutottak. Dénes gazda a diadalra a kétcsövű vadászpuskával kettőt lőtt a levegőbe, hogy visszaáll a régi tisztességes vásárrend és élet.
Ma már csak mese, hogy volt egyszer egy csodaerdő, mert azt kivágták, s mese az is, hogy Nyuszkó Ferkó erre járt, s lakomadíjat szedett. Ma már ilyenek nem történnek minálunk.
