A Háromszéki Mikes Kelemen Kulturális Egyesületnek köszönhetően első alkalommal kapcsolódott be minden sepsiszentgyörgyi kiállítótér a múzeumok éjszakája rendezvénybe: volt, ahol éjszakába nyúló, változatos programot szerveztek, másutt az alkalmi tárlathoz kapcsolódó bemutatkozásra szorítkoztak. Látogatókban azonban sehol sem volt hiány.
Kegyes volt az idő szombat délután, ha verőfényes napsütéssel nem is ajándékozta meg a sepsiszentgyörgyieket, azért az eső elkerülte a várost. És jobb is volt ez így, hiszen ha kirándulásra csábító körülmények lettek volna, minden bizonnyal kevesebben veszik nyakukba a várost múzeumlátogatási céllal.
A legtöbb látogató ezúttal is a Székely Nemzeti Múzeumban fordult meg. A múzeumkert varázsa sokakat csábított, és a múzeumban várták a legtöbb programmal az érdeklődőket: a gyerekeket bátran el lehetett engedni a különféle játéklehetőségek kipróbálására, miközben a felnőttek a Tamási Áron Színház színészeinek kimondottan nézőszórakoztató produkcióján nevethettek. Volt, aki végigülte a „próbát”, majd az előadást, más csak rövidebb időre kapcsolódott be a játékba, inkább körbebarangolta az épületet, néhányan azt is észrevették, az utolsó Gábor Áron-féle ágyúcső végre valósághű ágyúszekérre került. A „kicsontoló” foglalkozás szintén sokakat vonzott, és ahogy már megtapasztalhatták a tárlatvezetők, ezúttal is akadt néhány, a látványtól aléló ifjú hölgy. Könyvbemutatót időzíteni erre az alkalomra viszont nem bizonyult jó választásnak.
Egész nap nagy volt a sürgés-forgás a vadászati múzeumban is, legtöbben a visszajáró látogatók közül tértek be a Bene-házba, akik mégis mindig újra találnak valami érdekeset, valamit, ami felett eddig átsiklott figyelmük. Hasonlóképp sokan adták a kilincset egymásnak az Erdélyi Művészeti Központnál is, és jó ötletnek bizonyult a háromoldalú pannók kihelyezése, hiszen néhányan csak ezek alapján találtak rá a város legifjabb kiállítóterére, a Köntés Pincegalériára. A Román Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza ezúttal is az emlékezések és hosszú beszélgetések helyszínévé vált, a Magmát és a Lábas Házat nem csak a kortárs képzőművészeti rendezvények iránt fogékony közönség látogatta, és a magyar közönség figyelméből kieső Keleti-Kárpátok Múzeuma is nagy forgalmat bonyolított le.
Jó volt ismeretlen arcokat (is) látni a kiállítóterekben, jó volt elkapni az utcákon felnőttek beszédfoszlányát, de legfőképp a gyerekek rácsodálkozását, hogy mennyi kivételesen érdekes hely található Sepsiszentgyörgyön, és jó volt hallani az oly sokszor elhangzó kérdést szájukból: apa, ugye, ide is visszajövünk még?
