Akkor, az uzonkai napsütésben ,,politizálva" ivódott belém, belénk végérvényesen: az itthon felmutatott közösségi cselekvés minden lehetséges megoldás kiindulópontja.

Hogy miért csak 2003 egyik sziporkázó délelőttjén fogant meghatározó emlékké eme egyértelműség, mikor már a kilencvenes évek elejétől Bálványoson, aztán Tusványoson igyekeztünk — ki sokévi szakmai háttérrel, ki a lehetőségek megismerésének kíváncsiságával — formába önteni a mi kis nemzetstratégiánkat? Nos, ez hosszú elemzést igényelne. De most emlékezésre, a hétköznapi élet apró, de annál meghatározóbb rezdüléseire és korántsem objektív megközelítésekre kényszerít az élet. Hiszen olyan hirtelen távoztál közülünk, hogy — más fogódzók híján — itthoni barátaiddal együtt a megmagyarázhatatlan végzetet ezekből az apró létvillanásokból, hirtelen jelentőssé vált emlékfoszlányokból igyekeztünk elfogadhatóvá gyúrni. Nekünk, ,,még életben maradottaknak", akik nem csak és nem elsősorban munkakapcsolatban voltunk, ezekből az apró létvillanásokból táplálkozik a közéleti szereplő, az itthonról elszármazott, de soha el nem szakadó értelmiségi Lőrincz Csaba arcéle is. Aki két évtized ,,háttérmunkája" révén az anyaország határain kívül rekedt magyar közösségek számára alkotott státust, újkori történelmünk egyetlen olyan jogszabályának tervezetét, amely a Kárpát-medencei magyar integráció bár egy szeletét megteremtette. De nemzet- és biztonságpolitikai munkásságod nélkül nehéz lesz értelmezni ezt a küzdelmes, ám nem sok eredménnyel kecsegtető ezredforduló magyar közéleti és politikai történéseit. Életműved alkotó gondolatai ott húzódnak majd a magyar sorskérdések politikai megoldásai mögött.

Következetes elvszerűséged, már-már önpusztító munkamániád, amit talán innen vittél a magyar fővárosba, nem tudtad taktikus kompromisszumokba csomagolni. Talán ezek, na meg a kimondatlanul is munkáló honvágy emésztett fel ennyire...

Most immár itthon pihenhetsz meg. Ha lehet egyáltalán pihenni ekkora nekigyürkőzés után.