Három hét pihenés után a román ralibajnokság negyedik fordulóját rendezik meg hétvégén, ezúttal a Moldva Rali a soros, amelynek Bákó és Moineşti ad otthont. Ahogy megszokhattuk, a Szabó Csongor–Marcus Andreoiu páros egy Suzuki Swift Sporttal, a Kelemen Péter–Molnár Gyula kettős Dacia Logannal áll rajthoz, s mindkét egység dobogós helyen végezne. Előbbi a 9-es osztályba, utóbbi a Dacia Kupában. Az Autorally.ro szakportál értesülései szerint a versenyre tegnapig 31 egység nevezett.
– Nagyon jó szereplés reményében utaztunk Bákóba, és bízom abban, hogy minden jól alakul számunkra. Az eddigi eredmények alapján optimista vagyok, nincs nyomás rajtunk, nyugodtan fogunk autózni. Célunk változatlan, hiszen dobogón szeretnénk zárni a hétvégi versenyt. A Moldva Rali nehéz gyorsasági szakaszokból áll, tovább teljes a mezőny a 9-es osztályban, és így nem lesz könnyű viadalunk – nyilatkozta Szabó Csongor, akivel tegnap délelőtt a pályabejárás előtt beszéltünk telefonon.
– Jó eredményre számítok, de fő célunk az, hogy befejezzük a versenyt. Ez nem azt jelenti, hogy csökkentünk a tempónkon, hanem hogy jobban oda kell figyelnünk a vezetésre, hiszen szükségünk van a bajnoki pontokra – mesélte Kelemen Péter, aki a Danube Delta Rally harmadik gyorsaságiján egy sáros kanyarban becsúszott az árokba, és nekiment egy fának. – Túltettük magunk a tulceai baleseten, de soha nem felejtjük el a kicsúszást, hiszen egy kicsit sokba került az autó javítása. A Dacia Kupában az első három között végeznénk, a 9-es osztályban pedig minél előbb.
A Moldva Rali idei versenyének 11 szakasza lesz, ezek hossza 126 km (pénteken: 43 km; vasárnap: 83 km), a megmérettetés össztávja pedig 327 km.
A pontverseny állása a hétvégi rali előtt: * FIA-rangsor: 1. Simone Tempestini 80 pont, 2. Keleti Edwin 45,60 pont, 3. Bogdan Marişca 42 pont... 25. Szabó Csongor 0 pont... 34. Kelemen Péter 0 pont * 9-es osztály: 1. Szabó Csongor 70 pont, 2. Radu Necula 49,60 pont, 3. Alexandru Ardelean 40 pont... 10. Kelemen Péter Sándor 12 * Dacia Kupa: 1. Bogdan Tălăsman 48 pont, 2. Viorel Ivan 46,60 pont, 3. Vlad Miculici 42,60 pont, 4. Kelemen Péter 37 pont.