Ezt látván elég nagyot bólintottam, hiszen ha valaki, akkor Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és csapata képes felvenni a versenyt a romániai szinten nehézsúlyúnak számító nagyvárosok pályázatíróival. Apró, de meggyőző adalék, hogy költségvetés-arányosan évek óta a háromszéki városban költenek a legtöbbet a kultúrára.
A tét elég nagy: 2021-ben Európa egyik kulturális fővárosát ismét Románia adja, márpedig láthattuk 2007-ben Nagyszeben példáján, hogy egy jól végiggondolt koncepció és professzionális kivitelezés tájegységeket helyezhet vissza a világtérképre. Az egykori szász város azóta is turistákat vonz, nem beszélve arról, hogy igen szépen rendbe tették, megidézték a régi idők nagyságát. Mintha nem is szabta volna át Erdély arculatát a kommunizmus szürke vízfejűsége, és nem dózeroltatott volna le fölbecsülhetetlen építészeti értékeket a megalomán diktátor.
Kimondva-kimondatlanul Romániában ez az egyik célja az európai kulturális főváros kapcsán felfokozottnak számító versenynek: hogy újrafogalmazzuk mindazt, ami egyedivé tesz bennünket. Nicolae Ceaușescu a lakosságcserével, illetve a tervszerű rombolással gyakorlatilag megfosztotta identitásuktól a történelmi régiókat, a diktatúra bukása óta eltelt huszonöt évben sem tudott lejönni a román elit a túlközpontosított hatalom gyakorlatáról, illetve egy olyan konstruált nemzetfogalmat erőltetnek, amely minden regionális sajátosságot megszüntet. És akkor még az etnikai vonatkozásokról szót sem ejtettünk.
Ebben a valóságidegen erőtérben kellene fel- és megmutatni értékeinket. Már ha tudjuk, hogy pontosan mit is akarunk megmutatni. Ugyanis erdélyiként és „száztíz százalékos székelyként” keserű-viccesen szoktam megállapítani: Erdély és Székelyföld úgy van, hogy nincs, ám igény az lenne rá. Az erdélyiségnek nemigen tudunk pozitív tartalmat adni, nagyjából negatív meghatározásokkal szokás körüllőni az identitásunkat: erdélyi az, aki nem regáti. Mi, magyarok még olykor-olykor hozzátesszük: és nem anyaországi, de ez már kopik, hiszen ugyanazokat a kereskedelmi televíziókat nézzük, ugyanazokat a tömegkulturális termékeket fogyasztjuk, két szappanopera vagy reality között habzó szájjal táposozni azért már ciki. Az én mentális térképem legalábbis az utóbbi években megváltozott, egyaránt otthon érzem magam Székelyudvarhelyen és Budapesten, és ez így van jól.
Ellenben Erdélyben a magyarok és románok továbbra is párhuzamos kulturális terekben lébecolnak, és ez már nincs jól. Sajnos, ezen nem segít a Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen tetten érhető egynyelvű multikulturalitás, az európainak hazudott fából vaskarika. Nem lehet tisztelni azt a másik kultúrát, amely az én anyanyelvű kultúrám kárára és ellenére létezik, tagadja még a létünket is, vagy ha éppen nem tagadja, akkor sem fogadja el egyenértékűségét. És még a magyarok iránt legjobb indulattal viseltető román értelmiségi is beleesik abba a csapdába, hogy valami ködös tartalmú európaiság fogalmában véli összebékíthetőnek a két egymás ellenében megfogalmazott nemzeti identitást, miközben ott volna a kézenfekvő legkisebb közös többszörös: erdélyinek és magyarnak/románnak kéne lenni – európainak is, persze, ha végre sikerül tisztázni, hogy mit is értünk ezalatt.
Számomra többek között ezért vált nagyon izgalmassá a 2021-es európai kultfőváros versenye. Nagyon kíváncsian követem, milyen első körös pályázatokat tesznek le idén októberben a komolyan vehető versenyzők: Kolozsvár, Temesvár, Jászvásár és Sepsiszentgyörgy. Az én olvasatomban Erdély, Bánság, Moldva és Székelyföld méretteti meg magát, és akármelyik régió is lesz a végén a győztes, mindegyik nyer. (Sőt, Románia egésze is, már amennyiben hajlandóak ezt észrevenni a bukaresti fura urak.)
De én most hazabeszélnék, leginkább szülőföldem pályázata érdekel. Sepsiszentgyörgy – illeszkedve az európai trendekbe – egész Székelyföld nevében pályázik, társult hozzájuk Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely és Székelyudvarhely is. Úgy volt, hogy Marosvásárhely is részt vesz a közös munkában, de a román polgármester kiszállt a projektből. Hasonló koncepció, hogy egy város az egész régiót képviseli, már nyert Spanyolországban és Hollandiában (előbbiben ráadásul egy baszk, utóbbiban egy fríz pályázat), szóval nem ördögtől való gondolat.
Az előzetes koncepcióanyagban olvasható: „A Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa program célja az egyéni és közösségi identitások megértésének elősegítése, az identitások különbözőségéből, meg nem élhetőségéből, meg nem értéséből, el nem fogadásából adódó feszültségek csökkentése, a regionális tudat erősítése, az egyéni és közösségi szabadság, illetve a társadalmi kohézió erősítése a művészet és a kultúra közvetítésével.” Antal Árpád polgármester múlt heti kolozsvári tájékoztatóján egyebek mellett ugyancsak a magyar–román viszony prizmáján keresztül értelmezte a pályázatot. Nekem kicsit túl van fókuszálva ez a vonatkozás. Székelyföld mint európai kulturális főváros számomra elsősorban modernizációs folyamat. Székelyföldet XXI. századivá kéne építenünk.

Demeter Szilárd (Napi Gazdaság)