A világbajnok asztaliteniszező névadótól is tanulhatnak a gyerekek a hétfőn megnyílt, háromhetes Klampár Tibor sport- és zenei nyári napközis táborban az óbudai Graphisoft Parkban.
Dorogi Péter, a nyári tábor ötletgazdája, a Shopsport SE elnöke elmondta, hogy a III. kerületben nincs állandó pingpongozási lehetőség, és mivel a teremnek otthont adó létesítmény vezetőinek tervei között is szerepelt asztalitenisz-terem kialakítása, találkozott a két elképzelés. A nyári időszakban 35–40, 6 és 14 év közötti fiúnak és lánynak biztosítanak egész napos sportolási és zenetanulási lehetőséget edzők és felügyelők mellett, étkezéssel. Hetente két alkalommal a világbajnok Klampár Tiborral is ütögethetnek a gyerekek.
– Ez a legjobb sport, mert mindent megmozgat, az agyat, a lábakat és a karokat is, emellett fejleszti a gömbérzéket. Bár nem lehet mindenkiből élversenyző, itt mégis megtanulhatják a sportág alapjait. Próbálom mutatni a gyerekeknek a mozdulatokat, de nem mindig figyelnek. Az a lényeg, hogy nagyon lelkesek, szeretik csinálni. Emlékszem, egykor én is szétszórt voltam, a bátyám „verte belém” a sportág szeretetét és a koncentrálás fontosságát – mondta Klampár Tibor.