Amikor népe győzelemre segítette, megígérte, hogy Görögországban nem lesz több megszorítás, és ő – lám – tartja szavát. Bár nagyon szorongatják a hitelezők: nem és nem, nem engedett a negyvennyolcból. Nem hagyja népét sanyargatni, csak ha az is úgy akarja. Rá bízza, hogy az demokratikus módon döntse el, akarják-e megadni a kölcsönt, óhajtanak-e további megszorításokat. Megtehetik, hiszen a demokráciát, ami a nép uralmát, hatalmát jelenti, ők találták fel 2500 évvel ezelőtt. Most élhetnek vele.
Ha a nép leszavazza a hitelezők ajánlatát, Görögország kiszavazza magát az eurózónából. A görög bankrendszer összeomlik, és csak találgatni lehet, hogy mi történik azután.
Akik nálunk itteni görög bankoknak tartoznak, valószínű, nem bánnák, ha azok is csődöt mondanának és bezárnának, mert akkor nem lenne, kinek visszafizetni a felvett hiteleket. A görögök nem fizetnek a külföldi bankoknak, mi nem fizetnénk a görögöknek. A szakértők viszont megmondták, hogy erről szó sincs.
Az is igaz, hogy bebizonyosodott, az IMF által javasolt megszorítások és egyéb jó tanácsaik eredménytelenek. Nekik egy a céljuk: visszaszerezni kölcsönadott pénzüket – kamatostul. Tudják, hogy az eurómilliárdokat nem jó a szalmazsákban tartani, mert valamilyen katasztrófa elviheti, ezért adják kölcsön, kamatra.
Gyakorolták is szorgalmasan, és szívesen adtak hiteleket már ’89 előtt, még a szocialista országoknak is. Magyarországon Kádár János elvtársék is kértek a gulyáskommunizmusuk fűszerezéséhez. Pedig tudták, hogy az csúf, mint a kölcsönkérés. A magyarok máig is nyögik. Romániában Ceauşescu elvtárs is kért, de neki volt annyi esze, hogy nem etette fel népével, mint Kádár, hanem olyan vegyipari és egyéb kombinátokat építtetett belőle, melyek mindegyike sikeresen bukott be a rendszerváltás után. Ő tisztán megmondta, hogy ha fűlevest főz, szójakolbászt eszik és nyerítős zabkávét iszik is a nép, akkor is megadjuk a tartozást. És lőn. Nem mondhatja senki, hogy adósságot hagyott övéire.
Az életszínvonalat emelendő, a mi vezetőink is eladósíthatnának kissé, és azáltal akár megválasztathatnák magukat, mint Ciprasz. Megérdemelnénk egy jobbacska fizetést és a görögökéhez közelítő 700 eurós átlagnyugdíjat. Aztán aki hátul marad, tegye be az ajtót.
Valamilyen megoldás Göröghonban is születik. Lám, már a törökök is segítenének rajtuk. Egy török képviselő felszólította kollégáit, hogy adják kölcsön a görögöknek a visszafizetendő 1,6 milliárd eurót, kamatmentesen. És az oroszok is kacsingatnak feléjük.
Egy londoni cipőbolti eladó gyűjtést indított. Már össze is gyűlt 77 ezer euró. Minden uniós állampolgárnak csak 3 eurót kell fizetnie, ez szorozva 500 millióval, és meg is van a törlesztendő összeg. Ha összejön, aki csak 3 eurót ad, kap egy képeslapot Cip­rasszal. Aki tízet, egy kis üveg ouzót, aki 25-öt, egy üveg jó görög bort. Az eredeti ajánlatban az is szerepelt, hogy aki az egész összeget egyben kifizeti, az kap egy görög szigetet. Erről lemondott a kezdeményező, mert nem kapta meg a görög kormány hozzájárulását.
Kíváncsian várom a görög népszavazás eredményét és a további végkifejletet, annak függvényében mi is továbbléphetünk. Nem lesz probléma Romániát és minket eladósítani. Majd szervezünk egy népszavazást arról, hogy ne adjuk vissza. Ha csődöt mondunk, akkor esetleg kisegítenek a törökök, hisz Ponta jóban van velük. Vagy gyűjtést indítanak hitelünk visszafizetéséért. Ha sikerül, akkor aki 3 eurót ad, az kap egy képeslapot Ponta vagy az éppen aktuális miniszterelnök képével, aki 10-et, az egy üvegecske cujkát, és aki 25-öt, az egy üveg bort. Aztán ha valaki kifizetné az egész adósságunkat, annak fel lehetne ajánlani a Kígyók szigetét, amely ugyan nem a miénk, de igényt tartunk rá. Arra viszont senki ne számítson, hogy Románia lakosai majd hozzájárulnak fejenként 3 euróval.