Megérkezett Nagyajtára a LEADER-pályázat támogatásával 428 ezer lejért vásárolt útgyalu. A község polgármestere, Bihari Edömér kiváltképp örvend az erőgépnek, mert a mezei utakat és az utcákat, összesen mintegy 117 kilométeres szakaszt kell rendben tartaniuk. Amint gépkocsivezetőik megtanulják kezelni az útgyalut, munkába is állítják őket: előbb az utcákat teszik járhatóbbá, majd a faluhoz közel eső mezei utak következnek.
Az erőgépet már hónapokkal korábban megkaphatták volna a nagyajtaiak, ám a közbeszerzésen elbukó vállalat fellebbezett, majd perbe is fogta a helyi tanácsot. Miután nem tudta bizonyítani, hogy az általa ajánlott gép megfelel az uniós környezetvédelmi követelményeknek, a közbeszerzéseket felülvizsgáló bukaresti hivatal, majd a bíróság is az önkormányzatnak adott igazat. „A pereskedés sok munkával és fáradsággal járt, de örvendek, hogy pont került a hosszú folyamat végére, s végre használatba vehetjük a számunkra igencsak fontos eszközt” – nyilatkozta a község elöljárója.
A nagyajtaiak a következő, Alutus Regió Egyesület által kiírt LEADER-pályázaton is részt kívánnak venni. Azt tervezik, hogy uniós pénzből újítják fel a néhány esztendeje megvásárolt egykori huszárlaktanyát, ahol huszármúzeumot rendeznek be.