A levéltetveket említve – ők a címbeli áldozatok – minden kertészkedő ember és mezőgazdasági szakember is csak bosszús szavakkal beszél róluk. Megszabadulni tőlük szinte lehetetlen.
Ellepik a gyümölcsfák ágvégét, a leveleket vagy éppen dísznövényeink virágát, és rendületlenül szívják a növény édes nedvét, jellegzetes torzulásokat okozva. Csakhogy nem cukorra van szükségük, hanem fehérjére. A „mézharmat” viszont – a végbelükön eltávozó csepp – a hangyák „fejedelmi” eledele. A fizetség: védelem a ragadozóktól. A maradék ragacsos nedven pedig a fekete korompenész telepedik meg, akadályozva a levelek légzését. A tavasszal fekete apró tojásaikból kikelt ősanyák rendre szülik megtermékenyítés nélkül (szűznemzés) utódaikat, négy-öt nemzedék jön létre szárnyatlan és a nyár közepe felé egyre több szárnyas alakkal. Ezek aztán a már durvább szövetű és kevesebb nedvű fás növényekről átrepülnek a dudvás szárú növényekre. Újabb nemzedékek jelennek meg, míg aztán az ősszel megjelenő hímekkel megtermékenyülve, most már ivaros nemzedéket szülnek, majd miután visszaköltöznek gazdanövényükre (ez mindig fás növény), egyedenként csak néhány megtermékenyített tojást raknak a fák repedéseibe, kérge alá. (A lágy szárú növények télen elpusztulnak, ezekre nem petéznek.)
Természetesen a téli lemosó permetezéssel a peték és az ősanyák, a vegetációs időszakban permetezett fákon az utódnemzedékek elpusztulnak, de az lenne a természetes (biológiai védekezés), ha ezt a „gyérítő” feladatot a ragadozókra bíznánk. És vannak elszánt rovar fogyasztóik a levéltetveknek (most nem szólunk a cinkékről, ők sem vetik meg a levéltetűfalatot). Legismertebb közülük a falánk hétpettyes katicabogár és lárvája (Coccinella septempunctata), amely évente 1000–2500 tetvet, a kevésbé ismert fátyolka és lárvája (Chrysopa perla), amely 2000-et, és talán kevés olvasónk hallott a lebegőlegyekről (zengőlegyek/Syrphidae), amelyek egyedei 1000 tetvet pusztítanak el életük folyamán. A lebegőlegyek (virágporral táplálkoznak) külső színezete a darázséra emlékeztet, s ez a „hamis” álca megvédi őket a madaraktól.
Az első fénykép egy ritka jelenetet ábrázol a ragadozóról és sajátosan védekező áldozatáról. A fényképen egy lebegőlégylárvát látunk, amint megragadja, felemeli és éles szájszervével felnyitja egy levéltetű bőrét. A levéltetű a maga rendjén a potrohcsőből kibocsátott cseppel – ha hozzájut – beragaszthatja a falánk lárva száját. Az ékfoltos zengőlégy az egyik gyakori levéltetűirtó (második fotó).
