A nemzetközi hitelezők javaslatait elutasító görög népszavazás eredménye vitát váltott ki a romániai adócsökkentésről: Traian Băsescu bírálta a kormányt amiatt, hogy szerinte populista intézkedéseket fogadott el az elmúlt hónapokban, a volt államelnök úgy véli, Romániában gazdasági válság körvonalazódik az adócsökkentést tartalmazó új adótörvény miatt. A továbbra is Törökországban tartózkodó Victor Ponta viszont leszögezte, Románia egyáltalán nem hasonlít Görögországhoz, sem jóban, sem rosszban, szerinte az „épp jól álló dolgokat” csak „egyes románoknak a más románok ellen folytatott kaotikus és irracionális háborúskodása” ronthatja el.
Áldozatok és szenvedés
Victor Ponta Facebook-profilján azt írta, Görögország „egy működő demokrácia, ezt pedig tisztelni, sőt, csodálni kell”, Romániát pedig nem lehet összehasonlítani az athéni helyzettel, mert más a történelme, de mások a politikai és gazdasági körülmények is, így a két állam között minden összehasonlítás erőltetett. „Gyűlölöm a tálibokat és a szociális mészárosokat, akik csak azért démonizálnak egy népet, mert az néha merészel másképp vélekedni egyes dolgokról, mint ő. Görögország Európa szerves része. A görögöknek szükségük van az EU-ra, de az EU-nak is a görögökre. Csak közösen, párbeszéddel és tisztelettel lehet megoldást találni, nem egyoldalú döntésekkel. Függetlenül Görögország döntésétől, hosszú éveken át tartó, áldozatokkal és szenvedéssel járó reformokra lesz szükség. Amikor Románia válságban volt, az senkit nem érdekelt. Szeretném, ha ezúttal mindannyian szolidárisabbak lennénk” – írta Victor Ponta Facebook-profilján.
A kormányfő szerint a romániai helyzetet a göröggel összehasonlítani olyan, mintha almát és körtét vetnénk össze. Hozzátette: Románia sikeresen túljutott a 2009 és 2011 közötti gazdasági válságon, azóta sorozatban a negyedik éve nő a gazdaság, a munkanélküliségi ráta az európai átlag alatti, társadalmi béke és kormányzati stabilitás van, a bankrendszer pedig erős és szigorúan felügyelt. Ponta szerint az új adótörvény a benne foglalt adócsökkentésekkel a gazdaság növekedésében rejlő lehetőséget teljesíti ki. Rámutatott, az európai politikai színtér történései nem változtathatnak azon a pozitív irányon, amerre Románia halad, az egyetlen veszély a belső szolidaritás hiánya. „Sem a görög, sem az ukrán helyzet, sem a szíriai háború vagy más külföldi események nem zavarhatják meg a pozitív irányba való haladásunkat. Létezik viszont egy hatalmas veszélyforrás, ami mindent elronthat, nemzeti mesterünk, Manole mintájára: egyes románoknak a más románok ellen folytatott kaotikus és irracionális háborúskodása, a konc iránti vak vágya azoknak, akik már voltak hatalmon, és rosszra használták azt, vagy már túl sokat kaptak hiába, és még többet akarnak anélkül, hogy fogalmuk lenne arról, hogy mihez kezdenek a hatalommal! Hamarosan kiderül, hogy ezúttal is elrontunk-e mindent, amikor épp jól állnak a dolgok, vagy képesek leszünk megtörni ezt a nemzeti átkot” – fogalmazott Ponta.
Kihathat a gazdaságra
A jelenlegi görögországi helyzet elhúzódása kihathat a román gazdaságra is, mivel nagyon sok görög bank és aktíva van az országban – jelentette ki tegnap Gabriel Oprea ügyvivő miniszterelnök. Hozzátette: a görög helyzetet rendezni kell az egész Európai Unió érdekében, a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak a görög kérdés megvitatására történő összehívása kapcsán azonban nem kívánt nyilatkozni.
Mihai Tudose gazdasági miniszter úgy véli, Romániának hasznot kell húznia Görögország jelenlegi helyzetéből, hogy megerősítse kapcsolatait a déli állammal. Tudose szerint az idegenforgalom hozzá fog járulni Görögország válságból való kilábalásához, hiszen az idegenforgalom a továbbiakban is működni fog, mivel a hagyományos turizmus se nem egy bankra, se nem bankautomatákra épült. A gazdasági miniszter szerint jelenleg csak spekulációk hangzanak el azzal kapcsolatban, hogy mi várható (tegnap már a Nikosz Papasz államminiszter és Euklid Cakalotosz külügyi államtitkár vezette görög küldöttség Brüsszelbe utazott, hogy előkészítsék a tárgyalások újrakezdését a nemzetközi hitelezőkkel).
Az ügyben megszólalt Klaus Johannis államfő is, szintén Facebook-bejegyzésben téve közzé véleményét. „Bár Görögország NEM-mel szavazott a vasárnapi referendumon, remélem, hogy végül a politikai és gazdasági bölcsesség diadalmaskodik, és megtalálják a megoldásokat arra, ami IGEN-t jelent Görögország európai jövőjére. Az Európai Unió valamennyi tagállama számára igen fontos, hogy megoldást keressenek a válságból való kilábalásra” – írta az államfő.