Háry János volt műsoron, tudják, amikor a huszár ráül az ágyúgolyóra, s azon közlekedik, hogy hogy nem lovon?, ha már magyar huszár?, hát én azt most meg nem tudnám mondani, biztos kilőtték alóla a lovat, s akkor meg mán ő azt gondolta, há egye fene, akkor meg mán rajta marad az ágyúgolyón, miért gyalogolna, ha már mehet ágyúgolyón is, a  gyönyörű zsinóros mentéjében, vagy dolmányban, vagy kacagányban, vagy hogy a fenébe is hítták  akkó azt a lájbit, ami rajta volt, szóval ez a darab volt itt is a program, el is játszották, meg is tapsolták a nípek, no de az történt, hogy előadás után nagy vacsorát csaptak a faluban, megvendígelték űket Főfőlófőfalván, hát hogy a színészek, ezek a Tompáék, vagy Tomcsáék, vagy kik, há má nehogy éhkoppal menjenek tovább, hát ettek is, ittak is erősen, de meg ez a Háry, ez nem is őtözött át, úgy ült asztalhoz, ahogy a színpadon járt-kelt, azzal a szép zsinóros dolmánnyal, paszomántos nadrággal, nagy veres csákóval, pödört nagy bajszával, tetszett is a nípnek nagyon, mulattatta is őket, ahogy csak lehetett, aztán még ráadásul bizony menyecskézni-csecsecskézni is próbált ott a falusi nőszemélyek körül, s ez olyannyira sikerült is neki, hogy egyszer csak el is tűnt az asztaltól, az ám, csakhogy mire felébredt, hát bizony már késő éccaka volt, s ott találta magát egyes-egyedül egy nagy, sötét csűrben, merthogy ezek a Tompáék, miután ettek-ittak, bémásztak a buszba, s nem látták, hogy ez a Háry hiányzik, illetve látták, hogy nem látják, de hát gondolták, jól van a, fekszik biztos ott, hátul, ahol ilyenkor szokott, béhúzódva, de inkább béesve a pad alá, így hát nyugodtan indították a motort, s bele az éjszakába, odahagyva Háryt, csákóstól, kardostól, dolmányostól, úgy, ahogy a pódiumon járt-kelt, a meg mikor felébredt, azt se tudta, hol van hirtelen, aztán már látta, hogy a csűrben, de meg feltápászkodva azt is látta, hogy há itt már nincsen se csecsecske, se menyecske, de meg a faluház előtt a busz sincsen sehol, hát rögtön átlátta a helyzetet, arra gondolt, hogy affene egye meg, hát nem itt hattak engem!, ezért aztán, ahogy világosodott, úgy, ahogy vót, ebben a kardos, csákós, dolmányos színpadi ruhában, ment is ki rögtön a falu szélire, hogy már majd valami autóstoppal csak tovább menyen, már így, ahogy van, állt, állingált ott, emelgette a kardját, igen nagy köd vót, szítta a cigerettát egyiket a másik után, s egyszer csak látni vélte a nagy ködben a közeledő buszt, ráadásul  nemsokára azt is kivehette a nagy ködben, hogy ez bizony magyarból jön, no hálistennek, megörült Háry János, ez aztán most biztos főveszen engem, hát csak azt nem gondolta, hogy azok ott a kocsiban mennyire meg lesznek hökkenve, hogy né, hát alig bukkannak ki a ködből, alig érkeztek a Székelyföld szélére, még be sem teszik lábukat az első faluba, hát mit látnak, mintegy káprázat, a reggeli  ködből elősejlik egy igazi, pompás székely huszár, épp a kilométerkőnél, a nagy ködben is teljes díszben,  karddal, csákóval, sarkantyúval, nagy bajusszal, s int, integet az anyaországból jövő igaz magyarok felé, ámulának is azok nagyot, nézik hitetlenkedve, mint egy álmot, nem akarnak hinni a szemüknek, ez aztán az igazi Székelyföld, az ám, mint a mesében, ott áll csákóban, dolmányban, tisztelgő karddal a hajnali ködben, ott áll a székely huszár, csak nem álom, csak nem mese, ez mégiscsak az az igazi ősi táj, ahol még megvannak azok az igazi régi huszárok, akik rendületlenül ott állnak a falu szélén ma is, a határkőnél, s kivont karddal őrzik a Székelyföldet... Int, int is nekik, visszaintenek, a meg szegény, ahogy távolodnak egyre jobban, egyre keservesebben  integet... Elébb még mintha utánok is akart volna indulni, de aztán mégse mozdult, nem  hagyta ott a vártát... Tudta, hogy neki ott a helye... Na mán most, hogy ez így vót, vagy nem így vót, engem ne kérdezzenek, én nem láttam ott a huszárt, Háry Jánost is csak a színházban, ott Tompa Sanyiéknál, mikor egyszer ott jártam Kolozsváron, de akkor ott, a színpadon nem vót semmiféle kilométerkő vagy határkő, úgyhogy ott, az a kolozsvári Háry egész biztosan valami mást őrzött, nem Székelyföldet. De hogy mit őrzött, mit őrizhetett, azt  nem tudnám megmondani...