Barátom (nevezzük Eleknek, de nehogy valaki magára vegye) bőszen elhatározta, hogy igenis, elmegy öntözni. Vagy legalább locsolni. De aztán inni nem iszik semmit. Mert a tavaly is úgy kellett hazavigyék a barátok, mint a hullát.
Ezt a felesége mesélte el, és meglehetősen lebaltázta. Szóval, húsvét hétfő előtti napon erős fogadalmat tett, hogy ha el is megy locsolkodni, nem fog semmit inni. Igyon a béka, mondta félvállról magában, s az is vizet. És felvirradt húsvét hétfője. Még fel sem kelt volt rendesen, s máris fogadkozni kezdett: nem és nem. Nem iszik. Semmit. Még egy cseppet sem. Mi az, hogy egy cseppet? Még egy felet sem. Nagy nehezen felkelt. Indulásból megivott egy fél decit. Vizet. Rettenetes volt. Kirázta a hideg. Kell a francnak, mondta magában, s erősen el volt keseredve. A víz sokkal rosszabb, mint a pálinka — morfondírozott. Aztán magára öltötte ünneplő, locsolóöltönyét, zsebébe tette locsolóját, s nekiindult. Autóval megyek, határozta el. Akkor, ha akarok, sem iszom. De mégsem. Mert amúgy sem akarok inni. Az a gyaloglás jót tesz. Az orvos is megmondta. Nagy utálattal megivott még egy fél deci vizet. Csak úgy lötyögött a hasában. Most már le sem menne egyéb, mert nem lenne neki hely. Ha ez így megy, a végén vízfejű leszek… De aztán bátran nekivágott a munkának. A kolléganője esett elsőnek útjába. Az még éppen pizsamában volt. Te, Elek, nem tudsz aludni? — kérdezte álmosan. Elek locsolta a hölgyet elölről és hátulról. Mit iszol? — kérdezte a hölgy. Semmit — válaszolta Elek. Na ne hülyéskedj! Te beteg vagy. Én mán nem — zabadkozott Elek!
— Akkor igyál meg valamit szokás szerint.
— Hát egy kicsi pálinkát. Végül is egy pohárka nem a világ — biztatta magát.
És lőn. De semmi többet. S azzal továbbállt. Ment a másik kolléganőjéhez. Ott is erősen szabadkozott. De az már érezte rajta a szilvapálinkát, s azt mondta neki: ne mind marháskodj, érzem rajtad, hogy ittál. Elek elmélkedett. Még egy pohár nem árt meg. Hát akkor legyen. Ott éppen köményes volt. Az sem rossz. Nem olyan erős, mint a szilva. De tényleg csak egy pohárkával. Na, ez gyenge, mondta a kolléganő. Ebből lehet még egy. És volt. Semmiség az egész. Ezután Elek a rokonok felé vette locsolója rúdját. Először is a sógorékhoz ment, nehogy kimaradjanak. Azt mondja a sógor: te, sógor, én nem akarom, hogy te megrészegedj, igyál bort. Csak egy pohárral. Sok bort kell inni, hogy az ember berúgjon, vigasztalta magát Elemér. S megivott egy pohárral. Ez egy könnyű bor — mondta a sógor, s töltött még egyet. No ez elég lesz — mondta Elek, és már ment tovább. A barátom feleségét nem hagyhatom ki. És ment, mendegélt. Ő, a feleség kitörő örömmel fogadta. Mi az, hogy nem iszol? Ne viccelj! Mi legyen? — kérdezte aztán. Ha lehet, bor, válaszolta Elek. De csak egy pohárral. És egy és ugyanazon pohárral megivott hármat. Ekkor már érezte, hogy nem lehet baj. Alig ivott valamit. És mennyi kölnije van még! Még hátravannak a barátok. A barátoknál is volt, mit inni. Bár Elek szabadkozott, hogy ő többet nem iszik, azt mondták, ne játszd meg magad! Persze, nem jó a tömény. Igyál inkább sört. Ez a Bergenbier éppen jó. De csak egy üveggel. És megitta. Mi az nekem egy sor vagy sör? Egy sor sör. De több sört nem iszom. Igyon sört a német, mert én bort iszom, meg pálinkát, ha már muszáj.
Jó lesz hazafelé venni az irányt, gondolta később. A szomszédokat is meg kell locsolászni. Aztán már onnan könnyedén haza tudok lépni. A szomszédasszony éppen a többi locsoló torkát locsolgatta. Kedves szomszéd, mit iszol? Én eddig sem ittam semmit. No ne mondd! Biztosan, nem, mondta bizonytalan nyelvvel. Ne mondd, még elhiszem — mondta a szomszédasszony. S töltött. Aztán ismét. A végén már nem is töltött, és érdekes módon a pohár mégis tele volt. No csak még ezt iszom meg, gondolta Elek. És megitta. Aztán átment a másik szomszédhoz. Ott minden kezdődött elölről. Itthon vagyok — mondta Elek. Innen már négykézláb is haza tudok menni. De inni nem iszom többet semmit. Csak még ezt a pohárkát, szomszéd — mondta a szomszéd.
És megitta, azt az utolsó poharat is. Ekkor már bebizonyosodott számára, hogy igenis, mozog a föld! A lába alatt. Bár egész közel volt, mégis soká tartott az út hazafelé. Az ajtó sem akart semmiképp egyenesen állni. Ezért a kulccsal nem találta meg a lyukat a záron. Amúgy túlságosan magasan volt a kilincs is, hogy a csengőről ne is beszéljünk. A föld, az viszont közel. Már annyira el volt fáradva, hogy érezte, le kell pihennie egy kicsit. Így no, gondolta magában, egészen kényelmes — nyújtózott el a lépcsőn. És megigazította feje alatt a lábtörlőt.
