Falánk Ferke csak egy falat,
Szálkástól eszi a halat,
Tollastól fal be egy csibét,
a zúzáját, máját, begyét.
Ez még semmi, most figyeld meg,
hogy eszik a Ferke-gyermek:
a levest, mint vizet issza,
szája szélén csordul vissza.
Csücsörítve szürcsöl,
Szájat tátva csámcsog,
Szipákol is, hörböl,
Majmocskát utánoz.
Kés? Vagy villa? Hát ez meg mi?
Ő tíz ujjal szokott enni.
Úgy fogja a kolbászt,
mint kocsis az ostort,
s ahogy belekóstolt,
mint bűvész a kardot,
hopp, már le is nyelte,
ha a kolbász tartott volna,
ma is nyeldekelne!
A kalácsot tépi. A húst marcangolja.
Mormog evés közben,
mint Heki a csontra.
A töltött káposztát
dühösen cibálja,
kenyér belét,
mint barkácsok
fűzfateknőt,
jó mélyen kivájja.
Eszik kézzel-lábbal,
vajat töm a fejbe,
foggal és körömmel
tehenet is fejne.
Ejnye, falánk fickója,
fejet tömő kis hólyag,
majd megbánod temagad,
ha mindenki kikacag,
s te meg fogva a hasad,
izzadozva, lóhalálban
egy kis helyre
(ejnye, ejnye!)
fintorogva szaladsz.