A kulturális sokszínűség a demokrácia, valamint a tiszteleten és békés együttélésen alapuló társadalom alapvető értéke, Románia az interkulturalitás pártolásával modellértékű kisebbségvédelmi politikát folytat, amely meghaladja a nemzetközi szabályozásokat.
Nem kell politikai elemzőnek lenni, hogy azonnal felismerjük: a fenti mondatok a román diplomácia évek, évtizedek óta hirdetett propagandájának részei, köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Legutóbb Bogdan Aurescu külügyminiszter hangoztatta e szépen csengő frázisokat egy temesvári nemzetközi konferencián.  A félretájékoztatásra, hazugságra épített bukaresti kampányt ismerjük már jó ideje, a külügyér kijelentéseire mégis érdemes odafigyelnünk több okból is.
Az egyik, mert tartalmaz egy beismerést, amit nem ártana felmutatni, valahányszor nemzetközi színtéren ecseteljük jogfosztottságunkat, magyarázzuk követeléseinket. Bogdan Aurescu ugyanis elismeri, hogy asszimilációs, homogenizáló törekvések jellemezték a román politikusok viszonyulását a kisebbségekhez. Azért sem árt felidézni a diplomata szavait, mert valamiféle ködös ígéretet is tartalmaznak: szerinte a kisebbségek védelmét biztosító jogszabályokat folyamatosan javítani kell. Burkolt beismerése ez is annak, hogy jóllehet belföldön és külföldön is modellértékű kisebbségpolitikáról áradoznak, mégsem oly rózsás a helyzet.
Mégsem üdvözölhetjük a dörzsölt román diplomata eme őszintének, nyitottnak szánt szavait, ha alaposabban megvizsgáljuk, kinek és miért mondta ezeket. A temesvári konferenciát ugyanis a bukaresti szaktárca a Romániai Német Demokrata Fórummal, a németországi Konrad Adenauer Alapítvánnyal és a Kelet-Európai Német Kultúra Alapítványával közösen szervezte, azon részt vettek a román–német vegyes bizottság vezetői, így a berlini kormány képviselője is. A németekről, a németekhez, Németország képviselőihez szólnak tehát elsősorban a bukaresti külügyér szavai, s bár általánosságában beszél a nemzeti kisebbségekről, kitetszik: másként szól, másként viszonyul hozzájuk, mint a magyarsághoz vagy Budapesthez. Talán mert sokkal kisebb lélekszámú közösség a romániai németeké, mint a magyar, talán mert német nemzetiségű politikust választottak államfővé Romániában, talán mert súlyosabb Berlin szava, mint Budapesté, talán mindez együtt – tény azonban: engedékenyebb, tisztelettudóbb a külügyér viszonyulása, mint amikor rólunk van szó.
Mindebből pedig azt a következtetést vonhatnánk le: kisebbségi jogvédelmi törekvéseink hatékonyságát növelhetné, ha valamilyen módon szövetségeseinkké tehetnénk a Romániában élő német közösséget.