Kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzését kérik a Hargita és Kovászna megyében kisebbségben élő románok képviselői a kormánytól – írja a Krónika napilap. Az érintett szervezetek erre vonatkozóan egy memorandumot is elfogadtak szombaton Bodzafordulón a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a helyi önkormányzat által szervezett találkozón.
A beadvány aláírói az államelnöki hivatalt, a parlamentet és a kormányt is felszólították olyan stratégia kidolgozására, amely segíti a kisebbségben lévő közösségeket, illetve „megállítja a Kovászna és Hargita megyei románok tömeges kivándorlását”. A civil fórum tagjai olyan intézmény létrehozását kérik, amely a helyiek és a központi hatóságok közötti kommunikációt teszi lehetővé, emellett elnöki és parlamenti tanácsosok kinevezését is javasolják, akik „folyamatosan ellenőriznék a kisebbségben élő közösségek helyzetét, és jelentéseket készítenének”.
A bodzafordulói találkozó résztvevői – honatyák, prefektusok, megyei tanácsosok, román tannyelvű iskolák igazgatói, intézményvezetők és civil szervezetek képviselői – úgy vélik, Hargita és Kovászna megyében hátrányos megkülönböztetés éri a román kisebbséget mind a helyi politikában, mind a sajtóban, és nincs módjuk kifejezni elégedetlenségüket. A kezdeményezők az Európai Bizottságnak is el akarják küldeni a memorandumot.