Megszavazta a görög parlament a megszorításokat

2015. július 17., péntek, Világfigyelő

A görög parlament nagy többséggel megszavazta csütörtök hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.
 

A gyorsított eljárásban tárgyalt törvénytervezetről a képviselők név szerint szavaztak, és 229 honatya voksolt igennel, hat tartózkodott, 64 pedig a nem mellett döntött. Utóbbiak között volt Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszter, aki a múlt hét elején mondott le posztjáról, Panajotisz Lafazanisz energiaügyi miniszter, valamint Zoi Konsztantopulu parlamenti elnök, a kormányzó Sziriza párt egyik kiemelkedő tagja. A Sziriza 32 képviselője szavazott nemmel, és a hat tartózkodó is a párton belüli volt. Sok ellenzéki képviselő viszont igennel voksolt, és Alexisz Ciprasz miniszterelnök támaszkodhatott a Sziriza koalíciós partnerére, a jobboldali Független Görögökre (ANEL). A szavazatok összeszámlálása után heves vita alakult ki a teremben a Sziriza különbözőképpen szavazó két tábora között.
A parlamenti vita és a szavazás estéjére mintegy 12 ezer fős tömeg gyűlt össze a törvényhozás épülete előtti Szintagma téren (fotó). Több tüntető és a rendőrség között összecsapás tört ki, és egyesek randalíroztak, de a csetepaté egy óra alatt lecsendesült. A rendőrség közölte, hogy legalább 50 embert őrizetbe vettek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 818
szavazógép
2015-07-17: Közélet - :

Felborult

Felborult egy utánfutós haszongépjármű Sepsibükszád közelében a 12-es országúton szerdán kevéssel dél után.
2015-07-17: Belföld - :

Pálya menti töltőállomások

Két kőolajtársaság, a Mol Románia és az OMV Petrom építhet üzemanyagtöltő állomásokat a dél-erdélyi autópálya mentén – közölte tegnap honlapján a Autópályák és Országutak Országos Társasága, mindkét társaság versenytárgyaláson nyerte el a töltőállomások létesítésének jogát.