Igen meglepődött a juhász, hogy beszélni is tud a kígyó.
– Mit kívánnék én tőled, nem tudnál te nekem semmit sem adni!
– De én meg akarom hálálni, ha akarod, gazdaggá teszlek. Megtanítalak mindenféle nyelvre, megérted a madarak meg minden állat beszédét, de azzal a föltétellel, hogy ha ezt valakinek elmondod, vége az életednek.
Megfogadta a juhász, hogy nem mondja el senkinek, titokban tartja.
– Na, hát csak hajtsál, menjél a birkáid után – mondta a kígyó.
Hát amint hajt az erdőben, odaér egy pudvás fához, csonka koronája volt annak a fának, és két szarka ugrált rajta.
– Már annyi pénzt összehordtunk, ez a nagy odvas fa megtelt egészen, s nem tudjuk hová rakni.
Amint a juhász ezt hallja, körülnézi a fát, és azt mondja örömében:
– Nahát, a kígyó most énvelem igazán jót tett, a fa tele van pénzzel!
Estére járt az idő, haza kellett hajtani a birkákat.
Volt neki két erős szamara, meg volt egy öreg édesapja.
Azt mondja az édesapjának:
– Édesapám, fogja be a szamarakat a hosszú szekérbe, tegyen rá két deszkát elöl, hátul, aztán meg két fejszét is tegyen föl!
– Minek, fiam? Van már elég fánk, nem kell nekünk több.
– Csak fogadjon szót kend! Indulunk az erdőbe.
Engedelmeskedett az öreg, befogta a szamarakat, föltette a két fejszét, mentek az erdőre. Amikor odaértek ahhoz az odvas fához, azt mondja a fia:
– Na, most itt forduljon meg kend a szekérrel, azután kifogjuk a szamarakat, és ezt a nagy fát kivágjuk.
Megijedt a nagy fától az öreg, hogy ekkora fát kell neki vágni, de a fia nekigyürkőzött, nekivágott a nagy fának kétfelől, azután vágta, csak vágta, s amikor egyszer jól odavágott, kidőlt a fa, abból meg az a tenger sok pénz csak úgy ömlött.
Megijedt az öreg, de a fia azt mondta:
– Most aztán gazdagok leszünk, csak rakjuk föl a szekérre.
Nagy éjszaka volt már. El is tudták tenni rendesen a kamrájukba.
A felesége tudakolta tőle, hol szerezhették. Azt hitte, hogy az ura valakit kirabolt.
– Ne tudakold, akárhol vettük, örülj, hogy van.
Ezután se hagyott békét az asszony az embernek. Mindig csak faggatta, hol vette a pénzt. Addig kínozta, hogy egyszer csak elárulta neki, az erdőben találták egy odvas fában.
– Hát azt meg kitől tudta meg?
– Azt el nem mondhatom, mert ha én azt neked elmondom, meghalok rögvest.
– Dehogyis hal meg! Azért csak nem hal meg, ha mondja.
– De én meghalok.
– Ha meghal, meghal – töprengett az asszony magában.
Másnap megint kérlelte.
– Mondja meg kend! Próbálja meg kend! Úgyse hal meg.
– Na, ha már ennyire akarod, nem bánom, készítsd el a hidegágyat, adjál halálra való ruhát, lefekszem, aztán a hidegágyon megmondom.
Az asszony még inkább ugrabugrált. Amikor aztán elkészült a hidegágy, felöltözött az ember, felkötötte az állát és lefeküdt. A szelindek kutyája meg az ágy alá bújt, hogy ha már a gazdája meghal, ő is a gazdájával megy. Azt mondja a juhász a hidegágyon:
– Te asszony! Adjál ennek az én kedves kutyámnak egy darab kenyeret, mert olyan szomorú, ha látja, hogy én meghalok, elpusztul velem együtt.
Vág egy nagy darab kenyeret az asszony, de a kutya csak keresztültette két első lábát, arra az állát, és úgy nézte a kenyeret nagy szomorúan. A kakas meg a nyitva hagyott ajtón át észrevette a kenyeret, s vagdalta, csipkedte és hívta a tyúkjait:
– Gyertek, egyetek ti is!
A kutya rámorrantott:
– Mért bántod te azt a kenyeret, nem neked van az odatéve, hanem nekem. Különben is, nem látod, hogy szegény gazdánk halódik? Én nem tudnék enni egy falatot se, te meg olyan jó étvággyal eszel, hát nem szomorkodsz?
– Minek szomorkodnék? Ha akarsz, halj meg a gazdáddal együtt!
Hallgatja a juhász az ágyon, mit beszél a kakas, le akart ugrani, hogy agyonüti, de hát bevárta, mi lesz ebből.
Azt mondja a kakas:
– Elég hitvány ember a gazdád, és neked sincs valami sok eszed. Én a hetven-nyolcvan feleségemnek tudok parancsolni, ő meg annak az egynek se tud.
A kutyának egyszerre jobb kedve lett, mert igazsága van a kakasnak, a juhász meg fölkelt az ágyból.
– Gyere, asszony, a kamrába! Majd ott megmondom, hogyan találtam a pénzt.
Akkor levett a szegről egy jó erős kötelet, fenyegetően meglóbálta és megkérdezte:
– Hát akkor mondjam?
– Jaj, ne bántson kend, nem kérdem soha többet!
Nem is kérdezte többet az asszony tőle.