A levegőben lógott, és ki is tört a vihar a magas politikában, miután került egy téma, amelyről mindenkinek van mondanivalója. Az adótörvénykönyv módosítása miatt most már dörög, villámlik, fúj és esik minden oldalról: az államfő, a kormányfő, a pénzügyminiszter és a jegybank, a hatalom és az ellenzék, a Világbank és a Valutaalap, a szakértők, elemzők és tanácsadók, a cégvezetők és alkalmazottak forgatják, rágják, magyarázzák, hogy mi lenne jobb rövid és hosszú távon, kinek van igaza a nyilatkozók közül, és főleg kinek milyen érdeke rejtőzhet a háttérben, a szavai mögött?
Mert mindenki a lakosság, a gazdaság érdekeire hivatkozik, de azt már megtanultuk ezen az oldalon, hogy az a leggyanúsabb, aki a leghangosabb. Persze nincs ember, aki ne szeretne alacsonyabb adókat – de ez a leendő jólétünket harsogó hirtelen buzgalom nem éppen bizalomgerjesztő azoktól, akik eddig inkább megvetést, mint aggodalmat mutattak a választók gondjai iránt. Az világos, hogy a jövő évtől törik-szakad, érvényesíteni kívánt adócsökkentések elsősorban a szociáldemokraták választási előkészületei, őket tehát nem lehet komolyan venni – de sajnos, a liberálisokat sem, mert ők is megszavazták azt a törvénytervezet, amit most támadnak. A nemzetközi pénzintézetek nem túl népszerűek errefelé, és miután Magyarország bebizonyította, hogy másképp is lehet eredményt elérni, már nem szentírás a szavuk. A szakmai és a vállalkozói vélemények megosztottak, és az amúgy megfontolt elnök is tévedhet. Mi marad hát, amire támaszkodhatunk?
Talán a saját józan eszünk. Nézzük csak az idei és tavalyi évet, amely a vártnál nagyobb gazdasági fellendülést hozott, legalábbis papíron. De a valóságban? Kevés az új munkahely, alacsonyak a fizetések, a beruházások már csigatempóra lassultak (az idén szégyenletesen rövid autópálya-szakaszok készülnek el, a brassói repülőtér megnyitása ismét a bizonytalan jövőbe tolódott, a kiskirályok kivárnak, a kisvállalkozók nyögnek), az egészségügyi ellátás színvonala csak romlott, az oktatásban botrány botrányt követ. Az állami kifizetések már most rendszeresen késnek, a korrupciós ügyeskedéseknek, pénzlenyúlásoknak se végük, se hosszuk, és még azt sem tudjuk – mert a pénzügyminiszter szemérmesen elhallgatja –, hogy milyen mértékű az adócsalás Romániában. A kormányfő gyáván elbújva, számítógépe mögül személyeskedik (ehhez ért), miközben a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a tervezett intézkedések elsősorban a fogyasztás, nem a termelés növekedését segítik elő, ez pedig nem szilárd alap a gazdaságnak. Oka lehet annak, hogy az adócsökkentésekkel duplájára növekvő költségvetési hiány hatásairól és következményeiről nem beszélnek nekünk, ezért sejthetjük, hogy olyan ára is lesz a törvénynek – ha tényleg átviszik –, amit senki sem kíván.