Kis homokszemekből áll a kőszikla, apró vízcseppekből a mérhetetlen tenger – egy hajdani helyi lelkész szavait idéztem Sepsikőröspatak unitárius közösségének abbéli erőfeszítése példázására, hogy orgonaszó hirdesse Isten dicsőségét. Külön érdekesség, hogy talán egyedi módon, mulatságok, bálok rendezésével gyűjtötték a pénz nagy részét e nemes célra.
Később, mint másutt
A történet a 19. század elején kezdődik, amikor a közösség orgonaépítésre adja fejét. Ez az orgona jóval később épült, mint a környékbeli unitárius templomoké. Ennek az a magyarázata, hogy a falu központjában levő templomot, amelyet a reformáció óta a reformátusok és unitáriusok közösen használtak, a katolikus oltszemi Mikó Miklós és a hidvégi Nemes Ferenc nyomására az osztrák guberniális követek elvették, és a Dió-hegyen templomépítésre területet mértek ki az unitáriusoknak. A templom 1802 és 1804 között épül, és csak 1841-ben olvashatjuk az egyházközség Protocollum könyvében: „az Ekklának ingatlan javaiban nincs változás – de ezen Ekklának dítséretére említetik meg, hogy az maga tulajdon költségén egy íllendő orgonát építetni buzgo vala, mely négy mutatios és került 480 m. forintokban.” Az orgona építője ismeretlen, a munka kifizetése elhúzódik, még 1844-ben is részletet fizet az eklézsia: „4. Az Orgona csinálók hátramaradott fizetésbe ment 24 Mf.” Az 1852-es püspöki vizitáció is megemlíti az orgonaépítést: „A templom belsejében egy fakarral, s arra négy hangváltozatu orgona készíttetett az 1841. évben.”
A hangszer nem sikerült a legjobban, mert elkészítése után szinte évente igazítanak rajta, ami elég ritka a korabeli orgonák esetében: 1842-ben „az Orgona hangját igazítókra költ el 2,18 M Ft.”, 1843-ban, „az orgona hangja újításáért 24 Mf.”, 1844-ben „némely vas horgokér a Templom ablakára és Orgonára 24 Mft.”. 1859-ben ezt az orgonát egy mással helyettesítik: „Ismét változás, hogy Ecclának eddig vólt gyenge orgonája merőbe elromolván, annak helyébe egy más czélszerű állíttatott.” Az orgona ára 150 M.forint. Fekete Levente volt kőröspataki lelkész az egyházközség történetével foglalkozó dolgozatában említi, hogy „Kiss József és felesége Kőltő Ráchel 63 Ft.-al járultak hozzá. A mester feltüntette a nevüket az orgonára”. Az orgona teljes kifizetése eltartott 1862-ig: „1. Az Orgona árának hátraléka kifizetet 3 Frt.”. Két évre rá az orgonát megtisztítják.
1866-ban egy orgonatörténeti szempontból fontos nevet tartalmazó bejegyzést találunk a jegyzőkönyvben: „1866-ik év Augusztus 26-án Eklésia Gyűlése tartatván és mikoris ot lévén aldobolyi Stefán Joseff ez alkalomban menvén az Ekklával hogy az orgonának az fuvoja megromolva, az helyet ujat keleték tsinálni, az milyét felválala írt Stefan Jóseff, hogy merőben ujat készít az eklésiának 30 az az harminc forintokért osztrák pénzben és kötelezi magát hogy 10 évekig mindenekről és minden történhető hibákról felel, az maga költségin újból készíteni.”
Bál az orgonáért
A következő húsz évben nincs bejegyzés az orgonáról. 1886-ban a hívek a megromlott orgona javítására adakoznak, emellett a „torony-alap” címet viselő magtárat „orgona-alap” címen kezelik. 1893 és 1903 között számos bál rendezésével növelik az orgonaalapot. Az orgonajavítás gondolatát egy új orgona építése veszi át fokozatosan: „ egyházközségünkben egyre melegebben kezdett nyílvánulni az az óhaj, hogy készítsünk egy egészen új orgonát”. Újabb bálok következnek, melyek bevétele mellé más felekezetűek adományoznak. A templomjavítás, harangkészítés miatt az orgona ügye elodázódik egyelőre. Helybővítés céljából lebontják a templom hátsó tűzfalát, egészen a karzat alsó részéig, helyet teremtve az új orgonának. A hangszer felépítése körüli vitákban a budapesti Rieger orgonagyárra esett az egyházközség választása: „Tanító úr bejelenti, hogy az új orgona beszerzése ügyében már több ízben érintkezésbe jött Budapesten levő Rieger Otto orgona gyárral, aki felajánlott az egyház részére egy olyan tervezetű orgonát, amely 7 fő és 6 mellék változattal, pedálos, 2900 koronáért elkészítené. (...) s a jó orgonáért 5 évi jótállást vállal.” A szerződést valamikor július 16. és augusztus 16. között írták alá. Az orgona vasúton érkezett Sepsiszentgyörgyre. 1912. január 21-én az orgona felülvizsgálatát a Sepsiszentgyörgyi Általános Tanítónő Képezdén zenetanárként működő Hatvani Lajosra bízzák. 1912. február 25-én hármas eseménye volt az egyházközségnek: a felújított templom, az orgona szentelése, valamint az új lelkész, Székely Kelemen beiktatásának ünnepe. Dr. Boros György főjegyző tartja az ünnepi beszédet: „Az új orgona hangjában gyönyörködtünk, melyet Űtő Lajos nagyajtai állami tanító és énekvezér szólaltatott meg művésziesen.” Az orgonaszekrény belsejében egy bejegyzést találtam: „Hidassy József orgona javító 1915, március 10-én.” A jegyzőkönyvek nem beszélnek erről.
Rekvirált orgonasípok
Az első világháború idején, az 1917/1609-es leirat szerint az orgona cin és ón sípjait rekvirálták. 1918-ban, így megcsonkítottan, egy felbecsülési listán 2000 korona értékkel szerepel. Az adakozás tovább folyik, 1925-ben Korbán János adománya mellett olvashatjuk a következő sorokat, melyeket a lelkész rótt: „kis homokszemekből áll a kőszikla, apró vízcseppekből a mérhetetlen tenger. Orgonánk javítási költsége is kegyes lelkek adakozásából gyűl össze”. Valamint a megható bejegyzést: „Kis Sándor 1929 március hó. 11-én, betegen fekve s felesége ravatalon volt, elgondolván Istennek jóságát, szeretetét és sok de sok megprobáltatását mellyel őt szerette (Nagy korukban haltak el reménységei 3 fia) megemlékezett teremtőjéről, és az Isten dicsőítésére szolgáló orgona javítási alapjára 10.000 L. adott.”
Az orgonajavításra két ajánlat érkezik: egyik Rieger Ottótól, a másik a brassói orgonakészítő mestertől, Carl Eischenktől. A keblitanács az utóbbit választja, azzal a kikötéssel, hogy a hiányzó sípokat Riegertől hozatja. Végül mégsem ő végezte a javítást, hanem az ugyancsak Brassóban székelő Csioflek testvérek cége. A hiányzó sípokat 290 pengő összegben vásárolta meg Riegertől, a munkájáért pedig 7000 lejt kapott a brassói orgonamester.
1930. július 5-én Régeni Áron tanító és Bedő Imre helyi kántor megvizsgálta a kész orgonát, és átvételre késznek találták. Az orgonaszekrény belső oldalán még egy – feltehetőleg megtörtént – javítás időpontját olvashattam: „Kölcze 1956 V.5 orgona javító.” Ezzel a javítással sem találkoztam a jegyzőkönyvekben.
1983-ban Lukács Mózes nyugalmazott lelkész végez szakszerű javítást a hangszeren. Időben utolsó javítását Pálfi Domokos, néhai brassói származású orgonaépítő és kántor végezte. A kőröspataki orgona hasonló „testvérei” megtalálhatóak egyházkörünkben, Nagyajtán, illetve Olthévízen, ez azzal magyarázható, hogy, „a kisebb falusi orgonák homlokzatát előre elkészített, különböző stílusú sablon-rajzok alapján választhatták ki a megrendelők, úgyszintén a diszpoziciókat az árjegyzékben szereplő kész-minta összeállításokból.” Sajnos, az alkalmi használat következtében ma az orgona javításra szorul, elsődlegesen a szú támadása ellen kellene megvédeni.
Talán egyszer majd újra zengheti Isten dicséretét teljes szépségében e csodálatos hangszer. A kőröspataki unitárius közösség többszörösen bebizonyította, hogy képes a javítására.
