Valóban zárolta hétfőn az adóhatóság a közszolgálati televízió bankszámláit, amint azt a Mediafax hírügynökség forrásokra hivatkozva már jelezte. A televíziós társaság számláin kívül a bukaresti felszíni tömegközlekedést biztosító RATB nevű vállalatéra is lakat került. Mindkét esetben az állammal szemben felhalmozott, jelentős adósság miatt került sor erre a lépésre.
Az adóhatóság tegnapi közlése szerint a Román Televíziónak (RTV) összesen mintegy 700 millió lej adóssága van, ebből 457 millió az állammal szemben. A bukaresti felszíni tömegközlekedést működtető szállítási vállalat (RATB) szintén tegnap közölte, hogy adóssága eléri a 272 millió lejt, és perben állnak az adóhatósággal, mert kifogásolják ez utóbbi által megállapított tartozás nagyságát.
Hasonlóan jár el a többi nagy adózó vállalattal is
Az RTV igazgatótanácsa válságtanácskozást tartott, amelyen eldöntötték, augusztus 1-jétől bezárják a közszolgálati televízió hírcsatornáját, az RTV News-t, és csökkentik a vezetőségi funkciók számát különböző részlegek összeolvasztása révén. A televízió vezetősége szerint ebben a helyzetben bármikor megbénulhat az intézmény működése a számlazárolási intézkedés következtében.
Az adósságok felhalmozódása nem újdonság, hiszen a román köztelevízió évek óta pénzügyi válságban van, a szállítási vállalat is több év alatt halmozta fel a tartozást. Az adóhatóság azonban most először lép fel ilyen szigorúan állami vállalatok ellen, és bejelentette, hogy a következő időszakban hasonlóan jár el a többi nagy adózó vállalattal is, amelyek adósságot halmoztak fel az állami költségvetéssel szemben. A számlazárolást annak függvényében rendelik el, hogy mennyire régiek a tartozások.