Szabadidőparkot avattak Gelencén

2015. július 23., csütörtök, Közélet

Nagyszámú szülő, nagyszülő és pedagógus jelenlétében került sor tegnap délután Gelencén a szabadidőpark és játszótér átadási ünnepére. Ez már a harmadik Fashion park, az első kettőnek a kézdivásárhelyi gyerekek örvendhetnek.
 

  • A gyerekek már avató előtt elfoglalták a játszóteret. A szerző felvétele
    A gyerekek már avató előtt elfoglalták a játszóteret. A szerző felvétele

Látván a lelkesedést és azt a boldogságot, ahogyan a gyerekek örültek a két szabadidőparknak, a Zarah Moden Kft. és New Fashion Rt. vezetősége arra gondolt, hogy ugyanilyen örömben részesíti azon falvak gyerekeit is, ahonnan a legtöbb ruhagyári dolgozó érkezik, így esett a választás Felső-Háromszék legnagyobb községére, ahonnan hatvannégyen ingáznak a céhes városba. Bakk Vitális Mária Kinga vezérigazgató kérésére a község vezetősége azonnal helyszínt biztosított a játszóparknak, és a térrendezésről is gondoskodtak. A játszópark megvalósítását a két gyár ezernyolcszáz fős munkaközössége is messzemenően támogatta.
A vezérigazgató elmondta, nyári szünidő lévén az avatóünnepélyt egy második gyermeknapnak is szánták, ezért meghívták partnereiket, a Pro Pectus Egyesület önkénteseit és a Csodavár Magániskola alapítóit, Füleki Katalint és Szekeres Csillát. A vezérigazgató jelképesen átadta a Fashion szabadidőparkot Cseh József polgármesternek. Az elöljáró felhívta a figyelmet arra, hogy térfigyelő kamerát szerelnek fel az esetleges rongálások megfékezésére. A gyermekek és szülők nevében Pap Erzsébet Kinga óvónő köszönte meg az ajándékot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 823
szavazógép
2015-07-23: Közélet - Bokor Gábor:

Zenei hétvége Zágonban

Rendkívüli zenei hétvége lesz Zágonban: szombaton rendezik a 42. Dalostalálkozót, vasárnap a fúvószenéé a fő szerep, a hetedszer megszervezett ifjúsági zenekarok találkozójára kerül sor.
 
2015-07-23: Máról holnapra - Farkas Réka:

Népvakító ígéretek

Majd egy hete zajlik az élénk vita az új adótörvénykönyvről, ám Romániára oly jellemző módon nem a parlamenti szavazás előtt, csak most, amikor Klaus Johannis államelnök visszaküldte megfontolásra a jogszabályt. A helyzet abszurditását fokozza, hogy a jobboldalinak tekinthető adócsökkentéseket egy baloldali kormány szeretné életbe ültetni, a kétségeket pedig a liberális elnök, no meg a mögötte álló párt táplálja.