Nem válaszolt, füle botját sem mozgatta. Akkor valamelyikünk románul is megkérdezte tőle ugyanazt. Arra sem reagált. Elkönyveltük, hogy valószínűleg utálja a turistákat, és indultunk tovább. Már megtettünk vagy kétszáz métert, amikor egyikünk visszanézett és látta, a pásztor integet, hogy valamelyikünk menjen vissza. Valaki közülünk hátizsákját letéve vissza is ment. A pásztor közölte vele – magyarul −, hogy háromnegyed óra alatt érünk a kérdezett forráshoz. De hát miért nem tudta ezt megmondani az imént, amikor kérdeztük, értetlenkedett a társunk. Előbb kellett lássam, milyen gyorsan mennek, felelte vállat vonva a pásztor.
Eszembe szokott jutni ez az eset, amikor politikusok, közigazgatási vezetők és egyéb válogatott pakulárok adják ki rendeleteiket, utasításaikat. Vajon ők mennyire ismerik a terepet? Hányszor jártak ott, amerre irányítanak? Tisztában vannak-e azzal, hová akarnak eljutni az emberek? Meg hogy milyen gyorsan képesek haladni? Nem csal véletlenül a szemmértékük, megbízható az időérzékük?
A Székelyföld régió hegységei a múltban is meghatározó szerepet játszottak az itt élő nép életében. Nemcsak arra gondolok, hogy ha valamerről jött az ellenség – és az évszázadok során jött már a szélrózsa minden irányából −, akkor a hegyek mindig menedéket nyújtottak, hanem főként arra, amit a festő Zsögödi Nagy Imre így fogalmaz meg: „Majdnem minden székely falunak a falun kívül van egy kicsi havasi gazdasága, ahol télen feleteti a nyáron készített szénáját. Állandó forgásban és újraszületésben él az ember a havasi ózondús levegővel, mintegy ezer méter magasságban, ahol ingyen szerezte a piros vérsejteket, s az esetleges családi perpatvarok is lehiggadtak. Összerúgta az asszonnyal a port? Felment a havasra, s utána ment minden rendjében. Sok népet mentett meg ez a pusztulástól.”
A székelyföldi szűkös megélhetési lehetőségeket mindig pótolni tudták a hegyek-erdők: a favágás, szénégetés, szénacsinálás, pásztorkodás, vadászat, pisztrangászás, havasi méhészkedés, gombaszedés, erdei gyümölcsök és gyógynövények begyűjtése ma is fontos jövedelemkiegészítője az itt élőknek. De ami ennél is fontosabb: a hegyeknek embernevelő, emberigazító hatása van. Az odafent gyakran mostoha, emberpróbáló körülmények között végzett munkák alkalmával, vagy akár egy többnapos hegyi túrán is többet tanul magáról és a közösségi összetartásról az ember, mint bármilyen iskolában, tanfolyamon vagy könyvből. A természettel való szoros szimbiózis megóv a ferdítésektől, túlzásoktól, megtanít a maguk valójában látni a dolgokat, az élet igazán fontos dolgaira tereli a figyelmet. Jobban kéne figyelnünk a hegyeinkre!
A szocializmust gyakran a valós problémák szőnyeg alá seprése, hanyagság, igénytelenség, érdektelenség, kényelmesség, a látszat-megoldások favorizálása jellemezte. Nem szabad általánosítani, de ez nyomot hagyott nem kevés itt élő tudatában, értékrendszerében is. Másrészt a nyolcvankilences változások után, itt is jelentkeztek a fogyasztói társadalom és a globalizálódó világ hátulütői, az önzés és az anyagiak túlzott szeretete, a harsány, de talmi dolgok kultusza. Mintha fojtó szmog folyná be, ha egyelőre csak foltokban is, a medencéket, völgyeket.
Nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, jót tenne a mostani fiataloknak végigcsinálni egy olyan, közel másfél éves katonaságot, mint amilyent annak idején ők. Tapasztalatból mondom, az az idő haszontalan időveszteség volt: értelmetlen és idétlen fegyelmezésekkel, tessék-lássék munkák végzésével telt el. De talán nem lenne haszontalan, ha minden székelyföldi fiatal húszéves kora előtt két-három hónapot töltene fenn a hegyekben. Egyrészt nyáron, másrészt télen. Csoportosan, szervezetten járva be az összes székelyföldi hegy gerincét, csúcsát. Edzésnek sem lenne rossz, helyismereti kurzusnak is „kiválóan beválna”. Akadna dolga bőven, pályakezdő önismeretének sem ártana, képességek és korlátok, saját természetünk is tartogathat meglepetéseket kritikus helyzetekben. Az egymásrautaltság megtapasztalása letörheti az egoizmus és önhittség szarvait.
Fent a hegycsúcsokról távolabb lát az ember. Látni azt is, amit a lentiek elől takar a „szmog”.