Martonyi János, Magyarország volt külügyminisztere súlyosnak nevezte az ukrán konfliktus nyomán kialakult új helyzetet, melynek szerinte több kimenetele lehet, de csak a derűlátóbb forgatókönyvet ismertette, mivel az elmúlt időszakban olyan jeleket érzékelt, amely arra utal, hogy megegyezési kényszer alakult ki a konfliktusban részt vevő felek között. Az erre utaló jelek közé sorolta a nagyhatalmak Iránnal kötött megállapodását, melynek az Amerikai Egyesült Államok és nyugati nagyhatalmak mellett Oroszország és Kína is letéteményese. A síita állammal kötött megállapodásnak gazdasági következményei is vannak: ha feloldják az embargót, várhatóan tovább csökken majd a kőolaj ára, amit viszont Oroszország gazdasága is megérez hosszú távon. Ugyancsak pozitív fejlemény, hogy Görögországot sikerült bent tartani az euróövezetben. Ha voltak is Oroszországnak stratégiai céljai az ukrajnai konfliktusban, ezek meghiúsulni látszanak. A Krímet ugyan de facto elcsatolták, és két délkelet-ukrajnai megye fölött befolyással bírnak, de Ukrajna elveszni látszik számukra, az Európai Unió egységét nem sikerült megbontani, és a transzatlanti szövetség is egységes maradt. Mindezek nyomán mindkét oldalon megegyezési kényszer alakult ki: az ugyanis a Nyugat számára is bebizonyosodott, hogy Oroszország azért taktikai szempontból erős. Kérdés, hogy e megegyezés milyen elvek mentén jöhet majd létre. Ilyenkor az egyik uralkodó szempont ugyanis a világ „befolyásolási övezetekre” való felosztása – ez a valóság, el kell fogadni, hogy Oroszországnak is van befolyása. A másik alapelv pedig a népek önrendelkezéshez való joga, amire különösen érzékenyek itt, Kelet-Közép-Európában. Ez a térség igazi dilemmája is, amelyet a többnemzetiségű országokban a különböző nyelvi, etnikai, kulturális csoportok közösségként való elfogadása, a közösségi jogok biztosítása oldhat fel.
Cristian Pârvulescu politikai elemző szerint a válság nem csupán geopolitikai, hanem gazdasági, szociális, ökológiai, sőt, demokráciakrízis is, tehát inkább a globalizációs rendszer válságáról beszélhetünk. Felidézte: a történelem során a románságban nagyon erős ellenérzés alakult ki Oroszországgal szemben, Bukarest viszont ennél is nagyobb veszélyt látott a magyarokban – ezért is döntöttek úgy az első világháború során, hogy végül az antanthoz csatlakoznak. Most is gyanakvással néznek keletre, Traian Băsescu államfő idején ráadásul tovább romlottak a román–orosz kapcsolatok. Az Amerikával kötött stratégiai partnerség inkább demonstratív, de szimbolikus üzenettel bírhat az instabil Moldovai Köztársaság számára. A megoldást Pârvulescu egy szolid, föderatív Európában látja.
Szapáry György, Magyarország volt amerikai nagykövete elsősorban az amerikai szempontokra világított rá. A technológiai fejlődés, a felzárkózás konfliktusokkal is jár a világban, ezek kezelésében Amerikának hagyományosan szerepe van. Szerinte Barack Obama a belpolitikai problémákra fókuszálva hanyagolta a külpolitikát, és túl hamar, túl könnyen elhitte, hogy Oroszországgal stabilizálható a kapcsolat – ez a probléma egyik forrása. Egy év múlva választások lesznek az Amerikai Egyesült Államokban, addig nem várható gyökeres változás az USA magatartásában.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint ma már túl szorosak a kapcsolatok, túl globalizált a világ ahhoz, hogy visszatérhessen a korábbi hidegháborús hangulat, de Európának meg kell tanulnia: ha kizárólag a profit tartja össze az uniót, akkor az megbukik. Európának figyelnie kell az őshonos kisebbségekre, különben alapértékeitől, gyökereitől válik meg. Ugyanez érvényes a magyar–román viszonyra is: nincs bizalmi kapcsolat az erdélyi magyar ügy rendezése nélkül, ehhez pedig elengedhetetlen az autonómiáról szóló érdemi párbeszéd beindítása, hiszen az erősebbé, stabilabbá teszi majd Romániát. Szilágyi Zsolt mondandóját kiegészítve Németh Zsolt fontosnak tartotta kiemelni: élesen elkülönül egymástól a magyar és az orosz nemzetpolitika: míg utóbbi ország a más államokban élő orosz kisebbségek védelmére hivatkozva próbálja legitimálni agresszív politikáját, valójában destabilizálja a térséget. A magyar nemzetpolitika viszont a magyar kisebbség védelmében a stabilitás erősítésére törekszik.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke testközelből számolt be a jelenlegi ukrajnai, kárpátaljai helyzetről és annak lehetséges kimeneteléről. Az előzmények ismertetése után közölte: becslések szerint a fegyveres konfliktus miatt eddig mintegy egymillióan menekültek el Ukrajnából, a halálos áldozatok száma egyre nő, az ENSZ adatai szerint elérte a hatezret. Az ukrán gazdaság nehezen bírja a háború finanszírozását, szociális bomba fenyeget, hiszen télen a lakosságnak nem lesz, miből kifizetnie a gázszámlákat, a Kijevnek hitelt kínáló Nemzetközi Valutaalap drákói feltételeket szab a kölcsönért. A lakosság többsége ezért békét akar, de az  mégsem tűnik közelinek: befagyasztott konfliktus várható, Oroszország éppen csak annyi erőt mozgósít majd, hogy az ukrán hadsereg ne tudja átvenni a hatalmat, hiszen ezáltal gyengíti a szomszédos államot. Ukrajna önmagában nem képes rendet teremteni, Európa segít, de háborúba nem megy, Amerika nélkül tehát aligha lesz rendezés. Ráadásul a minszki megállapodás sem tűnik végrehajthatónak, a kijevi hatalom nem akar különleges státust biztosítani kelet-Ukrajnának, a föderatív berendezkedés vagy az autonómia kifejezésért jelenleg gyakorlatilag ölnek Ukrajnában. A parlamenten alig ment át az az alkotmánymódosító tervezet, amely csupán utal a kelet-ukrajnai régió sajátos helyzetéről rendelkező majdani törvényre, a nemzeti kisebbségek jogait szavatoló, bővítő jogszabályok késnek, Ukrajna nem akarja tudomásul venni, hogy lakosságának húsz százaléka valamely kisebbséghez tartozik.
Gulyás Gergely, a magyar Országgyűlés alelnöke emlékeztetett: a kárpátaljai magyarság szempontjából a legnagyobb fenyegetést az elszabadult infláció, a mélyülő szegénység jelenti.