A szír elnök elismerte, hogy a hadsereg nem tudja tartani az ország egész területét. Bassár el-Aszad a dezertálások magas számával magyarázta a kormányerők harctéri kudarcait. A polgárháborúban eddig 230 ezren haltak meg, több millióan elmenekültek az országból.
A hadsereg emberhiány miatt nem képes tartani az ország egész területét – ismerte el a szíriai elnök. A szokatlanul őszinte hangvételű televíziós beszédben Aszad a dezertálások magas számával magyarázta a kormányerők harctéri kudarcait. A hadsereg az ország területének kevesebb mint a felét tartja ellenőrzése alatt, bizonyos körzeteket fel kellett adnia, hogy fontosabb helyeken harcolhasson a lázadók ellen. Az az elgondolás, hogy egyszerre mindenhol minden csatát megnyerhetünk, irreális, lehetetlen és megvalósíthatatlan. Ezért állítottunk fel fontossági sorrendet – mondta az elnök televíziós beszédében. Hozzátette: egy terület besorolása annak katonai, politikai, gazdasági és stratégiai fontosságától függ.
Elemzők szerint ez volt a szíriai elnök első nagyobb szabású nyilvános beszéde azóta, hogy tavaly júliusban letette harmadik hétéves ciklusának hivatali esküjét. Az államfő egy nappal azután tartotta meg a beszédét, hogy általános amnesztiát hirdetett azok számára, akik eleve nem vonultak be vagy akik megszöktek a hadseregből.
A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 230 ezer ember halt meg.