Július 25-én kánikulai hőség volt Kovásznán, árnyékban 34 fokot mutatott nálunk a hőmérő, amikor a kora délutáni órákban beindult a felhőképződés. Hatalmas, tornyos kumuluszok jelentkezek a hegyek felett, de széleik hamarosan bomlani kezdtek, és a bárányfelhőkké szelídülő fellegek rövidesen tépett vattára emlékeztető alakzatokká foszladoztak, majd megsemmisültek. Aztán újrakezdődött a felhősödés, de ismét „elpárolgott” a magasban. Gyanúra az adhatott okot, hogy a derült égből finom permet porzott alá, de ez azonnal fel is száradt. Később fenyegetően, de szigetes alakzatban ismét felhők jelentkeztek.
Kovászna középső része felett percek alatt koromfeketére sötétedett a felhőtömeg, és miközben körben, a láthatáron vidám kékes maradt az ég, nálunk hirtelen esni kezdett az eső. Akkora cseppek hulltak, mint egy-egy paszulyszem. Eddig ugyebár semmi rendkívüli nincs a történetben? De a „fuszulykák” egyre sűrűbben kezdtek potyogni, majd háromnegyed órán át úgy ömlött a víz, mintha dézsából öntötték volna. Az esemény rendkívülisége abban rejlik, hogy kezdetben az esővíz hőmérséklete közel huszonnyolc fok volt, s az égi áldás még a zuhé vége felé is 25,7 C fokon pötyögött le az égből néhány idétlen mennydörgés kíséretében. Ergo: trópusi felhőszakadásnak lehettünk szemtanúi. Szélvihar, jégverés és egyéb kísérőjelenség? Nem történt! Szerencsénkre!
De hol itt a szenzáció? Nos, a trópusokon – az Egyenlítőn, a Bak-, illetve Ráktérítő övezetében – hajókirándulások alkalmával a forróságot megszakító langyos, zuhanyszerű eső az egyik legfőbb turisztikai „termék”. A közönség tangabugyiban zuhanyozik a záporesőben. Ilyenkor nagy, aljukon lyukas edényekbe összegyűjtik a vizet. A kifolyó csapadék rövidesen kialakítja a tölcsérszerű örvényt, mely az északi féltekén az óra járásával ellentétesen forog. (Mi fürdőkádjainkban láthatunk ilyesmit.) Ekkor a hajóskapitány teljes gőzre kapcsol, és átviszi közönségét az Egyenlítő túlsó oldalára. És mit láthatnak szemeink? Az örvény az edényben megáll, majd órairányba fordul. Sajnos, Kovásznán egyelőre nem szolgálhatunk hajókirándulással, de azzal nyugodtan dicsekedhetünk, hogy ama szombati égszakadás után termálvíz folyt az utcákon. A Kovásznai Sándor utcában (fotó) 29,7 fokos volt a lezúduló özönvíz hőmérséklete!
Komolyabbra fordítom a szót. Lucian Sfâcă barátom a iaşi-i egyetem klimatológusa. A szívkórház udvarán működő automata meteoállomás és az A. I. Cuza Egyetem Tulnici községben (Ozsdolán túl) felállított „testvérállomása” párhuzamban dolgozik. Megtárgyaltuk a történteket. Egy kb. tíz négyzetkilométer alapterületű és 5–6 km magas légparcellában, Kovászna felett megközelítőleg 200 000 (kettőszázezer!) tonna kicsapódott víztartalommal és egymillió tonna telítéshez közeli vízgőztartalommal számolhatunk. Kezdetben a ködös (derült) égből szemerkélő eső szabályosan elpárolgott útközben. De ezzel túltelítődött az alsóbb (forróbb) légréteg, hirtelen kondenzálódott a vízgőztartalom, elsötétedett felettünk, és... hulltak a... fuszulykák! Ilyesmi történt az Onyest közeli csángó faluban, Rekecsinben a kilencvenes évek derekán, majd röviddel ezután Székelyudvarhely vidékén is, de sokkal durvább kivitelezésben. (Emlékeznek-e még az RTV1 magyar adásának korabeli riportjára? A csángó férfi, akinek házát-gazdaságát romokba borította az özönvíz, könnyeit törülgetve magyarázta, hogy Rekecsin felett „leszakadt a homály”. S hát az udvarhelyi özönvíz döbbenetes képsorait fel tudjuk-e idézni?)
Summa summarum: tudományos, tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük: mi itt, Kovásznán „szárazon” megúsztuk...

Gyila Sándor