A kisfiúk többségének az az álma, hogy híres futballista legyen, persze ez a tendencia Csíkszeredában változó, hiszen ott sok gyerek a jégkorongba szeret bele, kivéve Bajkó Barnát, aki még gyerekkorában örök hűséget esküdött a labdarúgásnak. Egy sikeres idény után távozott az FK Csíkszereda harmadik ligás labdarúgócsapatának kapitánya, a másodosztályba való feljutást megcélzó Sepsi OSK csapatát választotta.
Barna 1984-ben született Csíkszeredában, és bár több súlyos baleset gátolta pályafutását, igazi sportemberhez híven nem adta fel a harcot, mindig fel tudott állni, és újra vissza tudott térni a pályára. A játékvezetőként és edzőként is tevékenykedő 31 éves fiatalember mesélt a kezdetekről, a nehézségekről, a Sepsi OSK-val közös céljairól és a jövőjéről is. A Suciu–Kulcsár edzőpáros által irányított piros-fehér mezesek Barna mellett más tapasztalt játékosokat is a soraikban tudhatnak, hiszen itt játszik Florin Stângă, aki az első ligás Brassói FC és a Pandurii Tg. Jiu játékosa volt, Coman, akinek számos első és második ligás meccse van, és a gyergyószentmiklósi születésű Andrei Ţepeş, aki a Ceahlăul színeiben szintén játszott az első ligában. A cél a második liga, szóval, hajrá, fiúk!
– Mikor kezdtél focizni?
– Mielőtt ezt elmondanám, szeretném megköszönni Diószegi Lászlónak és a két sepsiszentgyörgyi edzőnek, Kulcsár Lászlónak és Suciu Valentinnek, hogy ajánlatot tettek, amivel én éltem is. Visszatérve a kérdésre: hétéves koromban kezdtem el futballozni. Mint minden srác az utcánkban, én is a tömbház körül rúgtam éjjel-nappal a lasztit, és minden álmom az volt, hogy focista legyek. Azt hiszem, ez részben össze is jött kisebb-nagyobb szerencsével. Kissrácként volt egy álmom, amiért sokat harcoltam, így eddigi életemben a futballból éltem.
– Mesélj kicsit a pályafutásodról. Melyik klubokat erősítetted eddig?
– Az ifjúsági szintet Csíkszeredában fejeztem be, ahol Major Ágoston tanár úr volt az edzőm. Miután sikeresen leérettségiztem, elkerültem Székelyudvarhelyre, és a harmadosztályban tettem próbára magam. Persze utána megfordultam több másod- és harmadosztályos csapatban is. Azt hiszem, a csúcs a Besztercei Glóriánál volt, ahol sajnos, elég csúnya sérülést szenvedtem: dupla lábszárcsonttöréssel műtöttek. Hosszas kihagyás várt rám, vagyis hat hónapig nem léphettem a zöld fűre. Utána nagyon nehéz volt visszatérni ugyanabba a pszichés és fizikai formába, ez úgymond megbélyegezte karrieremet. Azért nem panaszkodom, mert sikerült felépülnöm, és játszottam másodosztályban Déván és a Forex Brassónál, illetve harmadosztályban Szászrégenben, Szovátán és legutóbb Csíkszeredában, a szülővárosomban.
– Csapatkapitányként milyennek találtad a 2014–2015-ös idényt a csíki alakulattal?
– Azt fontos megemlítenem, hogy tizennégy év után újra sikerült harmadosztályba jutni a csíkszeredaiaknak. Nagy élmény volt, jó kis csapat verődött össze fiatal játékosokból. Azt hiszem, mindenkit megleptünk, főleg az indulásunkkal. Én azt mondom, jó szezont tudtunk le, hiszen újoncként a hetedik helyen végeztünk. Sikeresek voltunk, ahhoz képest, hogy milyen kerettel valósítottuk mindezt meg. A csapat átlagéletkora tizennyolc-tizenkilenc év volt. Volt olyan mérkőzésünk is, amikor hat tizenkilenc éven alulival álltunk pályára. Szóval, komoly utánpótlásképzés zajlik Csíkszeredában.
– Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod az FK Csíkszereda csapatát?
– Több oka is volt ennek. Amellett, hogy játékos voltam, ezzel párhuzamosan edzősködtem is. A korosztályos csapatokat készítettem fel. Nagyon zsúfolt volt a programom, intenzívek voltak a napok: két-három gyerekedzés mellett a felnőttedzésekre is kellett koncentrálnom. Nehéz volt és leterhelt, én pedig még szerettem volna magasabb szinten futballozni. Kaptam egy ajánlatot Diószegi úrtól, amivel éltem. Számomra kihívás lesz az idény, hiszen az ő célkitűzésük, hogy a Sepsi OSK a második ligában játszhasson. Ezzel a csapattal szerintem ez elérhető cél, számos egykori csapattársam van itt, akikkel együtt játszottam már, és úgy érzem, számomra ez jó kihívás lesz. Hagytam az edzősködést, és Sepsiszentgyörgyre jöttem. Emellett még kaptam más ajánlatot is, de a döntésemnek volt morális része is, hiszen székelyek vagyunk, úgy éreztem, hogy ide tartozom, ide kell jönnöm.
– Az előző idényben 22 mérkőzésen 19 gólt lőttél. A szentgyörgyi szurkolók örülnének, ha ott folytatnád, ahol abbahagytad, és ontanád a gólokat.
– Tényleg sikeres volt az előző szezon. Jól ment, és jöttek is a gólok, hála Istennek. Én igyekszem kihozni magamból a maximumot mind a gólok, mind emberség szempontjából. Pályán és pályán kívül is igyekszem hozzátenni a legtöbbet a csapathoz, ami pozitív és építőjellegű, minél többet akarok adni, hogy elérjük célunkat. Azt mondom, a napi edzések mellett a pályán kívüli összetartás is nagyon fontos. Jó a keret, ütőképes a csapatunk, vannak rutinos és tapasztalt játékosok, és nagy esélyünk van továbbjutni. Ez az én álmom is, hiszen nagyon sok sérülésem volt, és azok után újra szeretnék második ligában játszani. A dupla lábszárcsonttörés után az orvosok nem sok esélyt láttak arra, hogy újra magasabb szinten futballozzak, de én nem adtam fel, volt annyi ambícióm, hogy felálljak, és mind fizikailag, mind pedig szellemileg újra elég erősnek érzem magam.
– A játékoskarriered mellett bíráskodással is foglalkoztál? Milyen volt az oly sokat kritizált játékvezetők bőrébe bújni?
– Amikor sérülésekkel küszködtem, játékvezetéssel foglalkoztam a megyei labdarúgó-szövetség és a Játékvezetői Szövetség javaslatára. Néhány Hargita megyei mérkőzést vezettem, ott jól ment a bíráskodás, és rövid időn belül igen magas szintre jutottam, hiszen ifjúsági nemzetközi meccset is vezettem. A folytatásban már voltak olyan események, amelyek miatt nem tudtam azt tovább folytatni, szinte belekeveredtem olyan dolgokba, amik rám nem vallanak. A másik fele pedig az, hogy a teendőim még zsúfoltabbak voltak, hanyagolnom kellett az edzésprogramot, és egy idő után már sok lett. Választanom kellett, és inkább hagytam a bíráskodást.
– Évek múlva, amikor befejezed majd labdarúgó-karriered, mihez fognál szívesebben: a játékvezetői vagy az edzői szálat vinnéd tovább?
– A bíráskodást csak bizonyos életkorig csinálhatod. Már felhagytam vele, kimaradtam az egészből, ezt már nehéz lenne újrakezdeni. Kedvtelésből vagy hobbiból megyei szinten bármikor csinálhatom, de nemzetközi szinten már nem tudnék ezzel foglalkozni. Inkább az utánpótlás nevelésében szeretnék tevékenykedni a futballistakarrierem befejezése után, a későbbiekben pedig felnőttcsapatokkal is foglalkoznék.
– Az edzői pályafutásodat Sepsiszentgyörgyön vagy Csíkszeredában képzeled el?
– Egyértelmű, hogy egy idő után mindenki szíve haza húz, mindenki haza vágyik a fészekbe. Én nagyon jól éreztem magam otthon, nehéz volt otthagyni a gyerekeket. Sepsiszentgyörgyön is felajánlották, hogy vállaljak el gyerekcsapatokat, tárgyalunk erről Kertész Dáviddal, de még semmi sem biztos. Nem tudom, az idő még mit hoz, de mindenképp a gyerekekkel szeretnék foglalkozni, miután felhagyok a labdarúgással. (mb)
