Példaként a Pongrátz testvéreket említette, akiket 1956 hőseinek nevezett. Szembeszálltak a túlerővel, még akkor is, ha tudták, hogy a szovjet hadsereget nem lehet legyőzni, ám tudták azt, hogy lesznek, akik hozzájuk hasonlóképp cselekszenek – emlékezett Duray Miklós a táboralapító Corvin-közi főparancsnokra, a 2005-ben elhunyt Pongrátz Gergelyre. A néhai szabadságharcost és 2009-ben meghalt fivérét, Pongrátz Ödönt Kiskunmajsán, az ’56-os áldozatok tiszteletére emelt Kapisztrán Szent János-kápolnában helyezték örök nyugalomra. Pongrátz Gergely a kiskunmajsa-marispusztai egykori népiskolában hozta létre Magyarország mindmáig egyetlen ’56-os múzeumát, majd 1999-ben fogadtak először diákokat az ’56-os ifjúsági táborban.
Duray Miklós a cselekvő hazaszeretet példaképeiként szólt a Pongrátz testvérekről, akik tudták, hogy mit kell tenniük 1956 októberében, és azt is tudták, hogy a szabadságért az életüket is kockáztatják. Duray, aki a csehszlovákiai kommunista hatalom ellenzéki politikusaként vált ismertté, beszélt a fiataloknak azokról az évekről, amikor a tiltakozások megszervezése nem volt egyszerű. 1977-et hozta példaként, amikor közös akarattal és összefogással sikerült megakadályozniuk, hogy bevezessék a szlovák nyelvet a felvidéki magyar iskolákban. „Megnyertük a háborút és megmentettük a magyar iskolát” – fogalmazott Duray Miklós, aki szerint az ilyen helyzetekben süllyed el az ember vagy válhat példamutatóvá.
Duray Miklós saját életútjából is több meghatározó történést idézett fel, amelyek miatt kétszer is bebörtönözték. A politikus a rendszerváltozás folyamatáról – amelyet véleménye szerint struktúraváltásnak lehet tekinteni – úgy vélekedett, nem igazán hozott gyökeres gondolkodásváltást. Az elmúlt huszonöt év, úgy tűnik, még nem volt elegendő, hogy elfelejtsük a rabszolgaságot és a bálványimádást – mondta az író-politikus, aki szerint még huszonöt év kell ahhoz, hogy ez is megtör­ténjen.