Benedek Elek: Öcsike nadselű gondolatai és csínytevéseiKirály szeretne lenni

2015. augusztus 8., szombat, Kiscimbora

Menyemasszony egyre-másra írja nekem a leveleket legmozgékonyabb unokám, Öcsike hőstetteiről. Hallgassátok csak, gyerekek, mit ír róla már megint:
Kedves Nagyapóka, mióta az unokája hazakerült a tágas baconi kertből a szűk pesti lakásba, még úgy se lehet vele bírni, mint azelőtt. Emlékszik, Nagyapóka, milyen kedvesen játszott a baconi udvaron a homokban a többi gyerekkel, hogy csinálták vizes homokból egész nap a „lyukas kemencéket”?

Kedves játék volt, legfeljebb tetőtől talpig meg kellett mosdatni és tiszta ruhácskába öltöztetni utána. De mit szól ahhoz, Nagyapóka, hogy Pesten mindjárt első nap öt helyen is kifúrta egy ollóval a gyerekszoba falát és boldogan újságolta nekem:
– Anyus, Pesten is lehet kemencét csinálni!
Harmadnapra nagy keservesen találtam egy mesterembert, aki szörnyű drága pénzért kitömte és újrafestette a gyerekszoba falát. Öcsike durcásan nézte a festő bácsi munkáját és azt mondta neki:
– Mért rontja el azs én kemencsémet? Ha én egyser király lesek, olyan sobám less, hogy sázs kemencse less a falában!
Én csak nevettem ezen, Nagyapóka, de Öcsikének erősen motoszkálhatott a fejé-ben a királyság, mert egy hét múlva igen különös alkalommal jutott megint eszébe.
Az alkalom pedig az volt, hogy a szekrény tetején egy nagy üveg almalekvárt pillantott meg. Egyedül lévén a szobában, természetesen egy pillanat alatt széket húzott a szekrényhez, felpattant a székre, és felpipiskedett, hogy elérje az üveget. Az üveg nagy volt, nehéz volt, kicsusszant a kezéből, egyenesen a fejére... Öcsike lefordult a székről, s mikor én a pokoli dörömbölésre berohantam, a földön ült... fején a törött üveg nyaka... nyakán és vállán végigömlött az almalekvár.
Azt hiszi Nagyapóka, hogy megijedt, hogy sírt? Dehogy is! Akkor rosszul ismeri Öcsikét. Öcsike a konzol földig érő tükrével ült szemben és nézegette magát. Az üveg töredezett nyaka úgy csillogott a fején, mint egy gyémántkorona, az aranyszínű almalekvár úgy borította be a testét, mint egy királyi köpönyeg. Öcsikének nagyon tetszett ez:
– Nézzs, anyus! – kiáltott fel, mikor meglátott. – Király vagyok, korona van a fejemen! Most annyi kemencét csináltatok a falba, amennyit nekem tetszik!
Szerettem volna nevetni, de a drága almalekvárt mégse hagyhattam annyiba, fölkaptam hát Öcsike őfelségét, és – hogy is mondjam csak – felségsértést követtem el rajta. Gyémántkoronája leesett a fejéről, s az aranyos köpönyeg búsan csöpögött le róla.
Így lett vége Öcsike királyságának, kedves Nagyapóka. De ezt valahogy ki ne írja a Cimborába, mert nem szeretném, ha megint utánozná valaki, mint nemrégiben a repülését.
Kezét csókolja: Öcsike anyuskája

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 520
szavazógép
2015-08-08: Kiscimbora - :

A nyelves királykisasszony

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy a többi király- és hercegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem eresztenek a szájukon, az ő leányától meg mást se lehet hallani soha.
2015-08-08: Képzőművészet - :

Kosztándi Jenő 85. születésnapi kiállítása

Kosztándi Jenő alkotásaiban a modern egyetemesség és az erdélyi művészet emelt szintű szintézisét ismerhetjük fel. Képein, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örök érvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek, látjuk környezetünk, múltunk, életünk felismerhető jeleit.