Az ügy jogi és erkölcsi oldalára most nem kívánok kitérni, de a magam szerepéről annyit közölnék, hogy soha életemben nem hamisítottam, ez eszembe sem jutott, tehát nem is ismerhettem be ilyent sem a rendőrségen, sem másutt. Ha Benedek úr másképp tudja, bizonyítsa be: mert anélkül ez közönséges rágalom. A Mikó eredeti telekkönyvét — amelyben az intézmény az erdélyi református egyházkerület nevén szerepel, tőle is vették el az államosításkor — 1990 után számtalanszor megnézték, tanárok, szülők, lelkészek, bírók, és soha senki nem jelezte, hogy valami nincs jól. Arról az időszakról azt is tudni kell, hogy 1993-ig egyedül dolgoztam a telekkönyvnél, napi 12—14 órát, jutalompénz nélkül, mert az emberek reggel négytől már sorban álltak, és olyan határidők voltak, amelyeket nem lehetett túllépni. A minisztériumtól annyi segítséget sem kaptam, hogy egy fordítót küldjenek, de amikor bizonytalan voltam, mindig megkérdeztem a főnökeimet arról, miképpen járjunk el. Ebben a hajszában előfordult az is, hogy tévedtem, de az ügyfelek visszajöttek, kijavítottuk a hibát, és dolgoztunk tovább. A Mikó ügyében azonban nem tévedtem, és nem is csaltam. Elég sajnos, hogy nyugdíjas éveimet sem tudom békében tölteni, hanem azzal kell töltenem az időmet, tovább rongálnom az egészségemet, hogy kitalált bűnök ellen védekezzem. És miért?

LUFFY ETELKA volt telekkönyvvezető, Sepsiszentgyörgy